#antropológia
Minden eddiginél korábbi csonteszközökre bukkantak
A leletek mintegy 1,5 millió évesek és óriási technológiai átállásról árulkodnak.
A nyomozók csak a filmekben oldják meg egyedül a rejtélyeket
Emberi történetek kíváncsi kutatója az igazságügyi antropológus: Dr. Dudás-Boda Esztert kérdeztük szakmájáról.
Lehet, hogy 900 ezer éve majdnem kihaltak elődeink
Sok ezer évvel ezelőtt az emberiség létszáma százezerről mindössze 1300 főre csökkent, és ez így is maradt elég sokáig, számol be erről egy új kutatás, bár ezzel nem minden szakember ért egyet.
Ősi emberfélék a Mediterráneumból
8,7 millió évvel ezelőtt a mai Törökország területén élt az emberfélék (Homininae) alcsaládjába tartozó ős, amelynek maradványai azt sugallják, igen sokszínű volt a Mediterráneum emberféléinek csoportja.
Az új génelemzések új arcot adtak Ötzinek
Ötzi, a jégember genetikai vizsgálata számos meglepő tulajdonságát feltárt, nemcsak az arcát rajzolhatjuk át
Tejtermékek segítették Tibet lakóit
Több ezer évvel ezelőtt a Tibeti-fennsík zord éghajlatát tejtermékek segítségével vészelték át az ott élő emberek.
Véglegesen átalakulnak a csontok a szüléskor
Főemlősök csontjainak vizsgálata alapján észlelték az eddig ismeretlen típusú átalakulást.
Aki egy papiruszcsónakkal szelte át az óceánt
1970. július 12-én Thor Heyerdahl norvég utazó azt akarta bizonyítani, hogy az ókorban is volt lehetősége az embereknek az óceán átszelésére.
Mi befolyásolta az ember és elődei testméretét?
A ma élő ember és elődei is különféle termetűek voltak, az agyméret is eltért; egy kutatás most feltárta a különbségek okát.