#bennu
Meghosszabbítják az OSIRIS-Rex űrszonda működését
A Bennu kisbolygóról mintával hazafelé tartó NASA-szonda hamarosan új feladatot és új nevet is kap.
Mikor közelíti meg a Földet a Bennu kisbolygó?
A kisbolygó a potenciálisan veszélyes égitestek közé tartozik, s bolygónkat is többször megközelíti majd a jövőben.
Rakétákkal téríthetnénk el a potenciálisan veszélyes aszteroidát
A Bennu becsapódásának kockázata továbbra is alacsony, de mindenre fel kell készülni.
Elindult haza a NASA OSIRIS-REx űrszondája
Az űrszonda a Bennu kisbolygót vizsgálta, és mintát is vett annak kőzeteiből.
Lezajlott a mintagyűjtő manőver a Bennu kisbolygón
A NASA OSIRIS-REx űrszondája a tervek szerint hajtotta végre a szükséges lépéseket, de csak néhány nap múlva derül ki, hogy elegendő mintát tudott-e venni.
Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?
Úgy tűnik, az objektum egyes sziklái valahogy a Bennun kötöttek ki.
Főpróbát tart az OSIRIS-REx a mintavételezés előtt
Ez lesz az utolsó próba az őszi mintagyűjtés előtt.
Nevet kaptak a Bennu kisbolygó egyes felszíni alakzatai
A kisbolygó körül 2018. decembere óta keringő OSIRIS-REx űrszonda mérte fel a felszínt, s ennek köszönhetően kerülhetett sor a névadásra is.
Kiválasztották OSIRIS-REx leszállóhelyét
A Bennu kisbolygó körül keringő szonda jövőre a felszínre ereszkedik, hogy mintát vegyen, amit hazaszállít a Földre.