#emberelődök
Eddig ismeretlen fejezetet találtak az emberiség történetében
Genetikai vizsgálatok tárták fel, hogy elődeink nem egy, hanem két ősi populáció utódai, amelyek előbb szétváltak, majd később újból egyesültek.
Alig evett húst az Australopithecus Dél-Afrikában
Több mint 3 millió éve élt elődeink fogzománca megörökítette az egykori étrendet, amelyben nem sok hely jutott húsnak.
Lehet, hogy 900 ezer éve majdnem kihaltak elődeink
Sok ezer évvel ezelőtt az emberiség létszáma százezerről mindössze 1300 főre csökkent, és ez így is maradt elég sokáig, számol be erről egy új kutatás, bár ezzel nem minden szakember ért egyet.
Lucy már felegyenesedve járt
A több mint 3 millió éve élt emberelőd izmainak rekonstrukciója szerint is hozzánk hasonlóan, tökéletesen tudott felegyenesedve járni.
A fák ágain való mozgás segíthetett a két lábon járásban
Egy új kutatás szerint nem volt szükség a szavannák nyílt területeire ahhoz, hogy az emberelődök két lábra emelkedjenek.
Halsütés az őskorban
Egy izraeli vezetésű kutatócsoport nemrégiben megtalálta az eddigi legkorábbi halsütés nyomait.
Homloküreg és az emberré válás
Egy új vizsgálati módszer a gyerekkori megfázásainkból jól ismert homloküreg alapján tárja fel az emberi evolúciót.
Emberelődök és klíma Közép-Ázsiában
A jégkorszak közepén volt olyan időszak, amikor nemcsak lakható, de emberi szempontból fontos helyszín is lehetett Közép-Ázsia mai sztyeppéinek területe.
A klímaingadozásokhoz köthető evolúciónk számos lépése
Egy etióp mélyfúrási programban sikerült az emberi evolúció elmúlt 2,5 millió évére vonatkozó klímaadatokat kinyerni.