#Föld
Hamarosan 8 milliárdan leszünk a bolygón
Már idén átléphetjük a 8 milliárdos határt, India pedig a legnépesebb országgá válhat.
Különböző bolygók, azonos mintázatok
A Föld és a Jupiter nagyon különbözik egymástól, mégis számos mintázat ugyanolyan a két égitesten.
Egyenletesen érkezhettek a becsapódások
Több mint 500 nagy marsi krátert vizsgáltak át, és csoportosították őket különböző tulajdonságaik alapján, az eredményeket pedig a földi kráterekre is ki lehetett vetíteni.
Miért nem vált a Föld szuperfölddé?
Az exobolygó-kutatásokból jól ismert kifejezés a szuperföld, vagyis az a kőzetbolygó, amely a mi otthonunknál nagyobb, de a Neptunusznál kisebb méretű.
Villámlás segíthette a földi élet megjelenését
Úgy tűnik, nem csak a meteoritok szállították a felszínre az élet számára szükséges alapanyagokat.
Közös mágneses tere volt a Földnek és a Holdnak
4,5 milliárd évvel ezelőtt bolygónk még nagyon barátságtalan hely volt, melynek felszínét a Nap töltött részecskéi is folyamatosan bombázták.
Hogyan jelent meg az élet alapja a Földön?
Sok szakértő úgy véli, hogy az élet alapja, a víz, az űrből érkezett a Földre, egy új kutatás viszont mást mutat.
Milyennek látszik a Marsról a Vénusz és a Föld?
A Marson 8 éve szolgálatot teljesítő Curiosity rover időnként megáll, és rácsodálkozik az égbolt szépségeire – meglátja a Földet is. Vajon van honvágya?
Bolygónk belsejének felmérését tervezik a kutatók
A Cardiffi Egyetem által vezetett projekt célja az, hogy minden korábbinál pontosabban mérjék fel a föld mélyét.