#génszerkesztés
Fel lehet támasztani egy kihalt fajt?
Egy új tanulmányban a kutatók azt a kérdést járják körül, hogy vissza lehet-e hozni egy bő száz éve eltűnt rágcsálót.
Genetikai ollóért adják idén a kémiai Nobel-díjat
Bár igen új módszerről van szó, az eljárással már most komoly eredmények születtek.
Elítélték a botrányos kísérletet végző kínai tudósokat
Három év börtönre és hárommillió jüanos (127 millió forint) pénzbírságra ítélték azt a tudóst, akinek kutatásai nyomán 2018-ban génszerkesztéssel születtek ikrek Kínában.
Először hoztak létre genetikailag módosított hüllőket
A négy apró gyíkon végrehajtott génszerkesztés komoly áttörést jelent a tudomány számára.
Globális moratórium a reprodukciós célú génszerkesztés alkalmazására
A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport.
Szupererős aggyal születhettek a génszerkesztett kínai ikrek
Egy amerikai kutató szerint a beavatkozás hatására jelentősen javulhattak a gyermekek kognitív képességei.
Súlyos büntetésre számíthat a botrányos kísérletet vezető kutató
Csiankuj He vezetésével génszerkesztésen átesett ikreket hoztak a világra.
Génmódosított gyermekek születhettek Kínában
Egy kínai kutató azt állítja, hogy csapatával létrehozta a világ első genetikailag módosított csecsemőit.
Kitörési lehetőség a GMO zsákutcájából
Dudits Dénes agrármérnök, növénygenetikus gondolatébresztő előadás a Magyar Tudomány Ünnepén.