#Gerlecz László

Egy légyölő galóca spóráinak "szivárványa".  (A jelenség a fény elhajlása, diffrakciója követketményeként jön létre, a színjátszó - irizáló - felhőkhöz hasonlóan. Ez esetben teljesen mindegy, milyen anyagból vannak a jelenségben résztvevő szemcsék, a lényeg az apró méretük. Míg a felhőkben mikroszkopikus páracseppek mentén zajlik az elhajlás, addig a gomba alatt a hasonlóképp mini spórákon. Ugyanez létrejöhet azonban algán, pollenen is. Bővebben: https://legkoroptika.hu/szinjatszofelhok/ - a szerk.)

Szent Mihály-templom (Őrtilos), pazar panorámával. E templom egy dombra épült, mely lábánál a Dráva húzódik. Tiszta időben csodálatos látvány fogadhat bennünket. Belegondolni is érdemes milyen történelmi eseményeknek volt szemtanúja, hiszen építésének konkrét ideje nem ismert; a legkorábbi említések az 1200-as évekből valók.

Valószínűleg mindenki emlékszik, milyen volt gyerekként eső után az égre nézni, és rácsodálkozni a magasan ívelő, megfoghatatlan, színes csíkos szalagra, a szivárványra. Ha esik az eső, majd kisüt a nap, a sugarak az apró prizmákként viselkedő cseppekkel találkoznak, melyek ilyen hatást érnek el: a megtörő fényt alkotó színek sorra kirajzolódnak az égbolton. Így keletkezik a szivárvány.

A felvétel (sorozat) naplemente utolsó időszakában készült. A sárga égbolt, a sötét-kontrasztos előtér és téma, valamint a madár szárnyain látható színvilág akaratlanul egzotikus helyet sugall, pedig a képsorozat Magyarországon, egy-egy cinkéről készült.

A nyár végi csapadék megtette hatását. A késő nyári illetve őszi erdők - fotósok körében - közkedvelt színfoltjai is előbukkannak már, azaz a gombák. Így van ez a légyölő galócával is.

Talán plusz komment nélkül is sokan értenék, hogy hogyan jutott eszembe ez a kép. Egyik nap megcsapott a bodza illata. Megálltam, haraptam egyet a levegőben, mélyet szippantottam és felnéztem nyitott szemmel… persze ezt a látványt csak elképzeltem. A halvány sárga és fehér apró szirmok, az illat, mely átjárja az ember tüdejét, a csillagok melyeket annyian kémlelünk a sötét égbolton. Végül egyik éjjel bebújtam egy bodzabokor alá, közel, amennyire csak lehetett,- a virág alá és rajta keresztül hunyorogtam a csillagos ég felé, közben mélyeket szipákoltam a még kissé talán hűvös „tavaszutó- nyár eleji” éjjelen. Pokróc, takaró feleleges kellék…a hosszúra nyúlt fűszálak között amikor a „bodzavirágból hullik a sárga virágpor…”

Egy pók és a hálóján akadt páracseppek.

Egy esti gomba-fotózás alkalmával lettem figyelmes arra – még mi emberek óvatosabban közelítjük a köztudottan mérgező gombákat – addig egyes bogárfajok nagy számban lepték el a légyölő galócákat. A hőmérséklet csökkenésével a bogarak aktivitása is mérséklődött.

Az éjszakai erdőben nem is hinnénk mennyi érdekes látvány tárul elénk. A felvételen cifra korallgomba (Ramaria formosa) látható. A cifra korallgomba húsa fehéres, merev. Szaga kellemes, íze enyhén kesernyés, enyhén mérgező gomba.

Mára már a legtöbb lombhullató és ezzel együtt a természet is megszabadult a színektől. Az erdők aljnövényzeteként sem túl sokan büszkélkedhetnek a színükkel, néha egy-egy még zöldellő páfrány megtöri ezt az egyszínűséget. A felvételen egy ilyen harasztot láthatunk, melyet halszem objektívvel fotóztam a csillagos ég alatt.