#gyöngybagoly
Vulkánoktól is függ a gyöngybagoly színe
A gyöngybagoly világszerte elterjedt madár, amelynek számtalan alfaja van, ám jól ismert, hogy vannak világos és sötét tollazatú változatai.
Gyöngybaglyok tápláléka
Soha nem feledem el, milyen meghatározó élmény volt életem első cickány állkapcsát megpillantanom, amelyet gyöngybagoly köpetből halásztam elő. A nagyító lencséje alatt feltárult az erdei cickány (Sorex araneus) hihetetlen fogazata.
Sikeres évet zárnak a toronylakó baglyok
Július elején ért véget, annak az közel negyven településnek az ellenőrzése, ahová gyöngybaglyok (Tyto alba) részére úgynevezett költőládákat helyeztünk ki.
A gyöngybagoly testvérek osztoznak egymással az eleségen
Madarak körében meglehetősen ritka viselkedésre bukkantak, amely az együttműködés és az altruizmus evolúciós modelljéhez is hozzájárul.
A baglyok védelmében
Magyarországon 12 bagolyfaj fordul elő, ebből 9 rendszeresen költ, egy pedig, a gatyás kuvik (Aegolius funereus), alkalmanként.
Költőláda segíti a baglyok életét Veszprém megyében
A lakott településen élő baglyok költését műfészkek vagy költőládák kihelyezésével segíthetik az emberek és az önkormányzatok.
Gyöngybaglyok költési eredményei
Telnek az évek, hiszen már négy éve helyeztük ki az első költőládát a gyöngybaglyok (Tyto alba) részére a falu templomtornyába.
Madarak adhatnak megoldást a nagyothallás gyógyítására
A seregély után most a gyöngybagolyról is kiderült, hogy az emberrel ellentétben védett az időskori halláskárosodástól.
Afrikai madármentők
Kissé késve érkezem a bemutatóra, így gyorsan megváltom a jegyemet, és besietek a ragadozó madarak közé.