#Hollandia
Virágos kertből a fazékba
A második világháború végén Hollandiában tulipánhagymák fogyasztásával igyekeztek enyhíteni az éhínséget.
Holland tulipánok az űrből
Az Európai Unió Copernicus Föld-megfigyelő programja tette közzé a színpompás, virágzó tulipánföldeket bemutató műholdfelvételt.
Elásott középkori kincset találtak
Az érmék mellett ékszerek is előkerültek, ezek generációkon át öröklődhettek egy családban.
Második világháborús kincses térképet tettek közzé
A térkép bemutatása óta amatőr fémdetektorosok lepték el a hollandiai település környékét.
Így lett New Amsterdamból New York
1621. június 3-án a Holland Nyugat-Indiai Társaság elfogadta Új-Hollandia alapító okiratát, azaz a mai New Yorkét.
A menhelyi kutyák stresszhormonját vizsgálták
Hollandiában végeztek felmérést a menhelyeken élő kutyákat érő stressz kapcsán, azzal a céllal, hogy a körülményeiken majd javítani lehessen.
Napelemes bicikliutat avattak Hollandiában
A 330 méteres útszakasz kísérleti jelleggel létesült, ám, ha beválik, szeretnék elterjeszteni.
Ókori szerencsehozó érméket találtak
Úgy tűnik, felajánlásokat tettek azok, akik átkeltek a folyón.
Híres városok, híres sajtok
Gouda és edami, ha ezt két szót halljuk, mindannyian a sajtra gondolunk. Ám e két ismerős neve Hollandia térképén is fölfedezhetjük.
A delfin addig kísérte a hajót, míg ő is a kikötőbe jutott
2020. május 3-án, egy Franciaországból induló teherhajót három napig kísért egy palackorrú delfin. Az IJmuidennél lévő zsilipen is átjutott, így megérkezett a hollandiai kikötőbe.










































































































































































































