#kommunikáció
Új kutatás: egyre kevesebbet beszélnek az emberek
Úgy tűnik, a modern vívmányok következtében lecsökken a beszédmennyiség.
Így énekelt egy bálna 1949-ben
Megtalálták az eddigi legkorábbi, bálnahangot rögzítő felvételt.
Meddig juthatunk az állatok nyelvének megértésben?
A Dolittle-díjat a különféle állatok, például delfinek és tintahalak kommunikációjának megértése érdekében tett sikeres kutatásokért osztják ki.
Pisiszökőkúttal kommunikálhatnak a folyamidelfinek
Az ember számára a vizelés magánügy, azonban az állatok a vizeletük segítségével alapvető információkat osztanak meg egymással.
Aggasztó hatást gyakorolt a gyermekekre a pandémia
Magyar szakértők mérték fel a kisgyerekek kütyühasználatát a pandémia alatt és után.
Hozzánk hasonlóan társalognak a csimpánzok
Az emberi társalgás és a csimpánzok gesztusokból álló kommunikációja ugyanolyan szerkezetre épül.
A találkozó elefántok sokszínűen üdvözlik egymást
Az elefántok sokszínű társas életük során időnként elválnak, majd újra találkoznak, ekkor pedig az üdvözlés többféle módszerével köszönnek is egymásnak.
Sikerült újra kapcsolatba lépni a Voyager-1 űrszondával
A szonda 2023 novembere óta nem küldött adatokat, csak összevissza jeleket, így sokan már temették a küldetést.
Csak ön után!
Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.










































































































































































































