#kutatás
Az ELKH kutatói felfedezték, hogy az állatok is többféle lehetőséget vesznek figyelembe tájékozódás közben (X)
Kutatók felfedezték, hogy tájékozódás közben a rágcsálók idegrendszere nemcsak az állat pozícióját képes rövid távon előrejelezni, hanem az előrejelzés bizonytalanságát is meg tudja jeleníteni.
Az SZBK kutatója kimutatta, hogy az antibiotikum-keverékek hatékonysága sokszor gyengébb, mint az egyes antibiotikumoké önmagukban (X)
Lázár Viktória, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársa az általa kifejlesztett új eljárással folytatott vizsgálatokkal kimutatta, hogy az antibiotikum-keverékek alkalmazása során sokszor nem várt, kedvezőtlen kölcsönhatások jelentkeznek.
Az EK és a Cambridge-i Egyetem kutatói új módszerekkel elemezték a sejtek besugárzásának hatására irányuló korábbi vizsgálatok kísérleti adatait
Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) és a Cambridge-i Egyetem kutatói az adattárakban nem elérhető adatok mobilizálására alkalmazott új eljárással gyűjtötték össze és elemezték a sejtek besugárzásának hatására irányuló korábbi vizsgálatok kísérleti adatait.
Új eljárást fejlesztettek a TTK kutatóinak közreműködésével a rákdiagnosztika felgyorsítására és a különböző rákos sejttípusok beazonosítására (X)
Lerövidülhet a rosszindulatú betegségek diagnózisához szükséges szövettani vizsgálatok várakozási ideje.
A darvak jelentős ökoszisztéma-átalakító szerepét tárták fel az ÖK kutatói (X)
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoportja a darvak gyepi ökoszisztémákra gyakorolt hatását vizsgálva elsőként tárta fel e madárfaj jelentős élőhely-átalakító szerepét.
A KOKI kutatóinak felfedezése segítheti az idegrendszeri betegségek gyógyítását (X)
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) Dénes Ádám által vezetett Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoportja elsőként tárta fel a mikroglia sejtek szerepét az agyi keringés és a neurovaszkuláris csatolás szabályozásában.
Széchenyi-díj – 2021
A koronavírus-járvány miatt a Széchenyi-díjak díjak átadását későbbre halasztják, de a díjazottak névsorát az ünnep napján nyilvánosságra hozták.
Kutatókkal a világ tetején
A National Geographic történetében – a mostoha természeti viszonyok ellenére – nagy hagyománya van a Mount Everest kutatásának, feltárásának.