#madarak
Hortobágyon gyógyulnak a csempészett madarak
A záhonyi határátkelőhelyen Ukrajnából Olaszországba tartó illegális madárszállítmányt füleltek le a határrendészek, 2017. február közepén.
A városi fény- és zajszennyezés hatása madarakra
A fény- és zajszennyezés negatív hatással van a városi környezetben élő vörösbegyek énekére és viselkedésére derült ki egy nagy-britanniai kutatásból.
127. madáretetési szezon
A Magyarországon maradó, illetve Eurázsia északi térségeiből érkező énekesmadarak számára a túlélést biztosítja, ha télen rendszeresen kapnak megfelelő táplálékot.
Több millió vonuló madarat számláltak meg
Mintegy hatmillió vonuló madarat számláltak 2016-ban az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői.
A madarak betartják a közlekedési szabályokat
A repülésbiztonság tökéletesítésében is segíthet a madarak röptének megfigyelése, ők ugyanis nem ütköznek össze.
Hová tűntek a madarak?
Aggódó bejelentések egész sora érkezett a napokban amiatt, hogy feltűnően kevesebb madarat lehet látni az eddig megszokotthoz képest.
Érdekességek Ausztrália madárvilágából
Ausztrália méltán nevezetes a különleges állatvilágáról, és a jól ismert erszényesek mellett számos madár is hozzájárult e hírnév megszerzéséhez.
Költöző madarak nyomában
Az ókorban még igen meglepő magyarázattal szolgáltak a madarak téli távollétére. Ahogy telnek az évszázadok, tudásunk is egyre gyarapszik.