#meteor
Viszonylag gyorsan visszatért az élet a Chicxulub-kráterbe
Az eddig véltnél korábban, már 30 ezer évvel a dinoszauruszok kihalását okozó aszteroida becsapódása után visszatérhetett az élet a Mexikói-öbölbe.
Égi jelenségek 2018. január második felében
Meteorszegény időszak következik, de Holdunkat most is megcsodálhatjuk, sőt állatövi fényeket is láthatunk.
60 millió éve meteor csapódott Skóciába
Egy eddig ismeretlen ütközés nyomait fedezték fel.
Égi jelenségek 2017. december második felében
Az év utolsó napjaiban is különleges égi jelenségek várják a megfigyelőket.
Háznagyságú aszteroida halad el a Föld mellett
Az égitest nagyjából 44 ezer kilométer távolságra lesz bolygónktól csütörtökön, a tudósok szerint nem jelent veszélyt.
Őrületesen közel jön egy aszteroida a Földhöz
Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül.
Égi jelenségek 2017. július második felében
A hónap második felében egyre később kel a Hold, így zavaró fényétől mentes, sötét éjszakák várnak ránk.
Kozmikus sárgolyókból alakultak ki az aszteroidák
Az új modell egybevág a széntartalmú meteoritok vizsgálatának eredményeivel.
Égi jelenségek 2017. május első felében
A tavasz utolsó hónapjában lesz lehetőségünk meteorvadászatra, más-más társával figyelhetjük meg a Holdat és a hajnali órákban a Vénuszt is láthatjuk.