#Nap
A nap képe: Protuberanciák nagyjai
Augusztus 30-án a Svábhegyi Csillagvizsgáló 15 centiméteres naptávcsövével figyeltem meg a Napot, azon belül is a peremen látható protuberanciákat. Központi csillagunk igen aktív fázisában jár, igy majdnem mindig van valami látványosabb protuberancia, de pénteken egy igazán magasra nyúlót tudtam megfigyelni. Ehhez közel volt egy másik kisebb, de fényesebb is, így egy igazán szép képet tudtam készíteni róluk. Ezek mellett a 3799-es és az éppen kiforduló 3800-as napfoltok is láthatóak. Nemrég találtam egy programot, amivel meg lehet illeszteni a Nap peremét és így megkapható, hogy milyen magasak a protuberanciák. Eszerint a nagyobb protuberancia több mint 100000 km magasra emelkedik.
Felmérték, miként született a nap
Magyar kutatók részvételével zajlott az a nemzetközi vizsgálat, amelyben csillagunk kialakulásának folyamatát elemezték.
Boeing suhant át a történelmi napfoltcsoport előtt
Ladányi Tamás az Iráklionból Prágába tartó gépet örökítette meg, amint elsuhan a Nap előtt.
Az első fotó a Napról
1845. április 2-án készült az első fénykép a Napról, két francia fizikusnak köszönhetően.
Hőmérsékletek a Naprendszerben
Milyen az időjárás a Naprendszerben? A NASA munkatársai készítettek egy összeállítást a Naprendszer egyes égitestjeinek hőmérsékleti viszonyairól.
A nap képe: A Találkozás
Napunk hidrogén-alfa tartományban nézve, egy áthaladó repülőgéppel. Pár percig látható fler és elváló protuberanciák is megfigyelhetőek a fényképen. A repülő adatai: Pegasus Airbus A320-251N (A320neo) TC-NCH FL370 - 11277 méter Technika: Sky-Watcher HEQ-5 Pro GoTo Coronado PST (320mm reduktorral) ZWO ASI 120MM Mini Feldolgozás: Autostakkert!3, Registax és Adobe Photoshop 2023 Helyszín: Baja Dátum és idő: 2023. szeptember 20. 14:17-14:19 UT
A nap képe: H-alfa Nap
Egy szép napos vasárnapi délután alkalmával is van mit asztrofotózni az égen. Le lehet fotózni legalább egyvalamit, egy elég közeli csillagot. Míg a hagyományos napszűrő rendszerek a napfoltokat mutatják a fotoszférával, addig a H-alfa naptávcső a kromoszféra rejtelmeibe nyújt betekintést. Tulajdonképpen ezzel a fajta naptávcsővel lehet látni a "napkitöréseket", pontosabb nevükön protuberanciákat. Napocskánk minden alkalomkor más-más képet mutat, ezért rendkívül izgalmas a fotózás mellett vizuálisan is észlelni. A felvétel a Zselici Csillagparkból készült 2023.09.10-én egy Lunt naptávcsővel, melyre egy ZWO ASI290MM kamera volt ráépítve.
A nap képe: Napfoltok
2023. július 15. reggelének egy pillanat, amikor a Törökkoppány feletti Szukics-tetőről néztem és fotóztam végig a napfelkeltét. külön boldogsággal töltött el, hogy a fotón két nagyobb napfolt is megfigyelhető volt.
Hány testvére lehet a Napnak?
A Nap születésével egy időben számos más csillag is létrejött ugyanabból a hatalmas gázfelhőből, de vajon mennyi?