#ókori Kína
Parasztnak született, mégis császár lett belőle
Liu-pang, azaz Kao-cu császár emlékezete kifejezetten pozitív a kínai történetírásban.
Ősi, Velence-szerű városra bukkantak
A 2500 éves településen az emberek többnyire csónakokkal közlekedhettek.
Több ezer kincs került elő egy kínai lelőhelyről
A szakértők olyan vermeket tártak fel, melyekbe több ezer évvel ezelőtt áldozatokat helyeztek.
Kegyetlen büntetés nyomát hordozza egy ősi csontváz
A nőn a jüe nevű büntetést hajthatták végre, amely jól ismert a forrásokból.
Több mint 20 új agyagkatonát találtak
A kínai szakértők szerint a leletek jó állapotban konzerválódtak.
Ókori kínai előkelők sírját tárták fel
Egy ókori klán nyughelyeit fedezték fel Kínában, a sírokban a jelek alapján élő embereket is eltemettek.
Elképesztő állapotban konzerválódott ez a 2700 éves páncél
A felszerelés a Közel-Keleten készült, de végül Kínában kötött ki.
Ezek lehettek a világ legősibb érméi
A kutatók eddig azt hitték, hogy az első érmék a mai Törökország és Görögország területén jelentek meg.
Ősi áldozati vermekre bukkantak Kínában
A lelőhelyen rengeteg izgalmas leletet azonosítottak, de emberi maradványok nem kerültek elő.