#pluto
Küldjünk-e embert a Pluto törpebolygóra?
A jelenlegi technikával ez megvalósíthatatlan, ám a távoli jövőben minden bizonnyal kivitelezhető lesz majd.
Jégvulkánok a Pluto felszínén
Ugyan már 7 éve, hogy a New Horizons űrszonda elrepült a Pluto törpebolygó mellett, ám az ekkor gyűjtött adatokból még mindig rengeteg új kutatási eredmény születik.
Hűl a Pluto légköre
A New Horizons űrszonda 2015-ös látogatásakor nagyszerű felvételt készített a törpebolygó légköréről, amelynek egyes változásait távolról is követni tudjuk.
A Pluto havas hegycsúcsai
Külső megjelenésében a Pluto hegyeinek hósipkája nagyon hasonlít a földiekére, ám egészen más módon alakul ki.
5 éve járt a New Horizons a Plutónál
Az űrszonda irányítóinak tudományos vezetője, Alan Stern kiválasztotta a 10 kedvenc fotóját, amelyet a New Horizons készített a 2015-ös átrepülése során.
Mit tudunk a Pluto belsejéről?
A Purdue Egyetem kutatói egy érdekes elmélettel próbálkoztak meg.
Újabb Pluto-szondát terveztet a NASA
Egyelőre csak a tervek kerültek szóba, de izgalmasan hangzik az elképzelés.
A NASA igazgatója szerint a Pluto is bolygó
Jim Bridenstine úgy véli, az égitestnek ki kellene kerülnie a törpebolygó kategóriából.
Hatalmas óceán rejtőzhet a Pluto mélyén
Egy új vizsgálat szerint a törpebolygó középső régiójának jeges felszíne alatt egy óceán lehet.