#régi mesterségek

Immáron a 24. órán is túl vagyunk, ami a kalapos mesterség élő hagyományként való bemutatását illeti, ugyanis hazánk utolsó kalaposmestere évszázados tudást vitt magával égi műhelyébe.

Már hetek óta roskadásig vannak az áruházak, boltok polcai húsvéti kellékekkel, csokinyulakkal és -tojásokkal. Ám a hagyománytisztelők számára mégsem igazán vonzó e kínálat.

Földi életünkben szinte minden az idő körül forog már évezredek óta. Nem csoda, hogy egy ideje külön mesterség foglalkozik az időmérőkkel.

Bizton állítható, hogy még napjainkban is divatosak a vesszőből fonott használati és dísztárgyak.

Ám még mielőtt elűznék a telet a mohácsi maskarások, fontos előkészület vár rájuk: megalkotni jelmezüket, álarcukat.

Agyag- és kerámiaedényeink mindennapjaink teljesen szokványos tárgyai. Készítéséről, mestereiről azonban vajmi keveset tudunk.

Ha valaki bábáskodik egy-egy tevékenységben, akkor egyértelmű, hogy miről beszél. De vajon mit csinál egy valódi bába, netán egy dúla?

Az ország egyetlen Népművészet Mestere címet elért mézeskalács-készítőjével, Radics Lászlóval találkozom.

Egyszerűen a hangulata miatt szükséges, hogy otthonunkat és szívünket is gyertyaláng melengesse – különösen ilyenkor, az ünnepek közeledtével.