#schmall rafael

Az augusztusi hullócsillagok nagyrésze a Perzeusz csillagkép felől sugárzik ki. Ezeken a szép estéken egy üstökös által hátrahagyott porfelhő keresztezi a Föld pályáját. ( Nem kell aggódni, a következő kétmillió évben elvileg nem ütközik a Földdel az üstökös... viszont a félelem nem alaptalan: akkora testről van szó, hogy 10x nagyobb becsapódást produkálna, mint a 65 millió évvel ezelőtti a dinoszauruszok kihalását előidéző becsapódás ). A csillaghullás éjféltől kezdődően a legaktívabb, amikor a radiáns magasra emelkedik. A hullócsillagokhoz nagy fényerejű objektív a jó, magas érzékenséggel párosítva és 10-20sec záridő maximum, amennyit az égbolt fényessége megenged. Három éjszaka alatt gyűjtött hullócsillagok lettek ráillesztve a képre a csillagmező alapján, ami azt jelenti, hogy minden hullócsillagos fotót egyenként kellett illeszteni, tehát eme felvétel elkészítése a három éjszaka után még egy időigényes feladat. Míg a panorámafotó 24mm f1.4-es objektívvel készült ISO10000, f2-őn, 10 másodpercenként, addig egy 8 mm-es halszemes objektív, illetve eme 24mm-es objektív, valamint egy 14mm-es lencsével felszerelt Canon 6D összesen három éjszakán át 5500 képet termelt. Azokat kellett átnézni egyenként a hullócsillagokért. Szerencsére minden második képen volt hullócsillag a derült, sötét, holdfénymentes égnek köszönhetően. :)

A 12P/Pons-Brooks üstökös esténként néha még szabad szemmel is észrevehető volt. Binokulárral klasszikus üstökösként látszódó objektum gyorsan kerül egyre közelebb a horizonthoz. Az üstökösfotózás nehézségét nem maga az égi vándor jelentette, hanem a másfél hónapja tartó rendkívül változó és felhős időjárás. A felvétel 20 kép átlagából készült. Szükség volt mezősimító és sötétképekre is. Egy óraműves állvány és egy Canon EOS6D volt a tettes, ahol Samyang 135mm gyűjtötte a fényt.

Néha égi kísérőnk a bolygók "között" halad el látszólag. Míg egy Uránusz esetében ez az eset nem annyira látványos, addig a Jupiter látszólagos megközelítése már abszolút feltűnő, sőt még nem is kell, hogy teljesen derült legyen, mert a Jupiter a negyedik legfényesebb objektum az égen, így vékonyabb felhőn képes átütni a fénye. A felvétel készítésekor vékony középszintű felhők rohantak, így megfelelő expozíciós időt kiválasztva nagyon szépen elmosódtak a felhők, kirajzolva ezzel egy szép légköroptikai jelenséget a koszorút. A 400mm-es fókuszú teleobjektívvel nemcsak a holdi terminátor részletei, hanem a Jupiter holdjai is látszódnak... tehát öt hold van a képen. :) A felvétel egy 400mm-es teleobjektívvel és Canon EOS 6D-vel készült egy óraműves állványon.

Egy varázsló alakját felvevő ködösség kb. 7500 fényévre helyezkedik el naprendszerünktől a Cefeusz csillagképben. A ködösségben ülő csillaghalmazt Caroline Herschel fedezte fel 1784-ben. A csillaghalmaz még nagyon fiatal az időskálán, kb. 5-10 millió éves. A ködösség kb. 4000x nagyobb tömegű mint Napunk és főleg hidrogénből áll. A hidrogént aktiválja a közeli csillaghalmaz és emiatt fénylik. A felvétel egy 800mm-es fókuszú 20cm-es Newton távcsővel készült kb. 10 órán keresztül egy a színes kamerákra készített keskenysávú szűrővel.

A felvételen az idő múlása látszódik, meglehetősen különös nézetben. Magyarországról nézve az égbolton nagyon érdekesen mozognak a csillagok az idő előrehaladtával. Keleten emelkedő csillagok klasszikus felkel-delel-nyugszik útvonalat járják be, míg délkeleten emelkedő csillagok nem is nagyon kerülnek magasra. Azonban északon van egy csillag, mely mindig ugyanott látszódik az égbolton, melyet Sarkcsillagnak hívunk. Nem összetévesztendő az Esthajnalcsillaggal, mely a Vénusz bolygó valójában. A Sarkcsillaghoz közel álló csillagok-csillagképek sosem nyugodnak le, hanem az óramutató járásával ellentétesen elfordulnak. Ezeket cirkumpoláris objektumoknak hívjuk. A felvétel egy 8mm-es halszemobjektívvel és egy Canon EOS6D-vel készült. Az égboltra 140db 30 másodperces kép készült, majd utána az előtérre körbe 7 paneles panoráma, panelenként 5 x 75 másodperces keppel lett összeillesztve, majd kiterítve panorámaprogrammal.

A felvételen egy földközelben lévő telihold és egy földtávolban lévő telehold látható. Azonos berendezéssel, azonos expóértékekkel készült két felvételt egymás mellé téve szembetűnő a kb. 50 ezer km-es különbség. Holdkeltekor és holdnyugtakor olyan nagynak érződik a korong, merthogy van mihez viszonyítani. Fák, autók, épületek, mind-mind olyan kicsinek tűnnek a hatalmas "sajtkorongban". Ezt nevezzük Hold-illúziónak. Az egész trükk csak addig érződik, ameddig az égitest magasra nem kerül, akkor már nincs mihez viszonyítani. Égi kísérőnk mérete mégis "változik". Hol közelebb van hozzánk, hol távolabb a pályából adódóan. földközelben ~ 350000km-es közelségbe kerül, míg földtávolban több mint négyszázezer km-re is lehet tőlünk a korong. Szabad szemmel ezt nem érzékeljük, azonban egy földközeli telihold akár 15%-al nagyobb is lehet, valamint 33%-al fényesebb mint egy földtávolban lévő Hold. A két holdfotó egy 900mm-es fókuszú 12 centis lencsés távcsővel és egy Canon EOS6D-vel készült.

Egy szép napos vasárnapi délután alkalmával is van mit asztrofotózni az égen. Le lehet fotózni legalább egyvalamit, egy elég közeli csillagot. Míg a hagyományos napszűrő rendszerek a napfoltokat mutatják a fotoszférával, addig a H-alfa naptávcső a kromoszféra rejtelmeibe nyújt betekintést. Tulajdonképpen ezzel a fajta naptávcsővel lehet látni a "napkitöréseket", pontosabb nevükön protuberanciákat. Napocskánk minden alkalomkor más-más képet mutat, ezért rendkívül izgalmas a fotózás mellett vizuálisan is észlelni. A felvétel a Zselici Csillagparkból készült 2023.09.10-én egy Lunt naptávcsővel, melyre egy ZWO ASI290MM kamera volt ráépítve.

Eme rózsára hasonlító ködösség naprendszerünktől 5000 fényévnyire található a Monoceros csillagképben. Több mint egy Telihold látszó átmérője alapján hatalmas, kb. 60 fényév átmérőjű emissziós ködösség, melynél a középen kialakult csillagok gerjesztik a hidrogénfelhőt. A rossz időjárás ellenére nehezen, de összegyűlt 40 darab kétperces felvétel egy hűtött csillagászati kamerával, mely egy 800mm-es távcsövön át gyűjtötte a fényt.

Együttállásokkor pont az a jó, ha van némi fátyolfelhő az égen és ezáltal az kiemeli az égitesteket, egyfajta pártát alkotva, mely egy szép légköroptikai jelenség. Talán ebben az évben ez a legszebb együttállás. Nyilván lesz szorosabb, de geometriailag ez a legfeltűnőbb, valószínűleg sok tízezer ember láthatta ezen a kb. majdnem derült estén.