#Szahara
Sivatagot láthattunk a hazai égen
Az elmúlt időszakban nem egyszer előfordult, hogy sivatagi port sodortak hazánk fölé a légáramlatok, s erről olvasóink fotóin át is meggyőződhetünk.
A Szíva-oázis és a sivatag sója
Az egyiptomi Nyugati-sivatag öt nagy oázisa közt a legtávolabbi a Szíva-oázis., amely a történelmi időkben is lakott volt.
A lebegő üledék szépségei
A Nicole nevű hurrikán felkavarta az üledéket a Bahama-szigeteknél, amely azután kis örvények formájában igen látványos mintázatot mutatott, s ezzel a szigetek múltjáról is árulkodik.
Folyóvölgy és táblahegyek a Szaharában
Egy száraz folyóvölgy kanyargó vonalát kíséri az a különösen szép mintázatú terület, amely Szudán középső-nyugati régiójában található.
A Szahara szeme
A 45 kilométer átmérőjű Richat-képződmény csak nagy magasságból mutat ilyen látványos arcot.
A Szahara fosszilis folyói
Több mint tízezer éve a Szahara még sokkal zöldebb volt, és emberek, állatok tömegét tartotta el, és a Nílus közelében élő emberek sok száz kilométerre el tudtak távolodni az éltető folyótól.
Izlandig eljutó szaharai porszemcséket azonosítottak magyar kutatók
Izland térségéig eljutó szaharai porviharos eseményeket azonosítottak egy nemzetközi együttműködés keretében magyar kutatók.
6 kilométer magasan szállnak át a nádirigók a Szahara felett
A nádirigók a telet Afrika Szaharától délre eső vidékén töltik, egy új kutatás a vándorlásukat vizsgálta.
Jég fedte be a szaharai homokdűnéket
A világ legnagyobb sivatagjában a hó és a jég nagyon ritka vendégnek számít.