#turizmus
Megmásztuk Mauritánia legmagasabb hegyét
Mauritánia 2024-ben keltette fel az érdeklődésünket, mikor belebotlottunk egy kisfilmbe a legnagyobb
Az ókori Indiából is érkeztek turisták Egyiptomba
A szakértők olyan feliratokat találtak egyiptomi sírokban, amelyeket ókori indiaiak hagytak hátra.
Lélegzetelállító kőlabirintus hálózza be ezt a vidéket
A dél-spanyolországi El Torcal de Antequera sziklái között sétálva az ember könnyen úgy érezheti, mintha egy másik bolygóra tévedt volna. A szél és az eső által formált mészkőtornyok egy ősi tenger emlékét őrzik, maga a táj pedig egyszerre geológiai csoda és időutazás a Föld múltjába.
Télből tavaszba: amikor karnevál tölti meg a Riviérát
A nizzai karnevál a fény, a maszkok és a virágok ünnepi forgataga. Simonyi Tamás képriportban mutatja meg a különleges rendezvényt.
Miért lett kék ez a spanyolországi falu?
A dél-spanyolországi hegyek között fekvő Júzcar 2011-ben gyökeres arculatváltáson ment keresztül: egy filmkampány részeként kékre festették az összes épületét. A kezdetben ideiglenesnek szánt akció végül tartós gazdasági stratégiává vált, miután a lakók népszavazáson úgy döntöttek, megtartják a harsány színt.
Ez a falu valósággal összeolvad a sziklával
A dél-spanyolországi Andalúzia szívében, a Cádiz tartomány dombjai között megbúvó Setenil de las Bodegas nem egyszerűen festői fehér falu, inkább földrajzi különlegesség, ahol az ember megtanult együtt élni a természettel.
Agadir medinája: így épült újjá a földrengés által elpusztított óváros
Rögtön, az első lépéseknél megcsap a vályog illata, amely a vörös falakból száll fel. Agadir újjáépített medinájában sétálok, ahol minden utca, minden ív úgy néz ki, mintha évszázadok óta itt állna, holott csak a nagy marokkói földrengés után 30 évvel épültek fel.
Szigetek között: ilyen egy utazás Indonézia szívébe
Indonézia vulkánjaival, vízeséseivel, partjaival, sokszínű élővilágával és lenyűgöző kultúrájával magával ragadja az embert. Kószó András írása és felvételei mutatják meg az ország különleges arcát.
Timlalin: a hely, ahol a sivatag találkozik az óceánnal
Taghazouttól északra, ahol az Atlanti-óceán hullámai elérik Marokkó partvidékét, a táj hirtelen megváltozik. A sziklák mögött aranyszínű dombok emelkednek, mintha a sivatag egy keskeny nyúlványa lógna a vízbe. Ezek az úgynevezett éneklő Timlalin-dűnék.










































































































































































































