#űrszonda
Először szállt le földi űreszköz a Marson
1971. december 2-án a szovjet Marsz-3 űrszonda leszállóegysége sikeresen landolt a Marson, ez volt az első eset, hogy egy másik bolygón emberi eszköz tudott leszállni.
Késik a fémből álló kisbolygót vizsgáló szonda
A Psyche nevű kisbolygó jórészt fémből áll, a NASA űrszondát indít a vizsgálatára, azonban a legújabb fejlemények szerint nem lesz esély a tervezett időben elindítani.
Útnak indult a NASA kisbolygó-eltérítő szondája
A DART nevű szonda a Didymos nevű kisbolygó holdját fogja egészen kis mértékben elmozdítani.
Magyar közreműködéssel készül az üstökösvadász űrszonda
Magyar hardverrel és szoftverrel készíti majd a fotókat az üstökösvadász űrszonda, a Comet Interceptor (üstökös elfogó) - tette közzé az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye alapján az MTI.
5 éve járt a New Horizons a Plutónál
Az űrszonda irányítóinak tudományos vezetője, Alan Stern kiválasztotta a 10 kedvenc fotóját, amelyet a New Horizons készített a 2015-ös átrepülése során.
Találkoznak-e másik csillaggal a már úton lévő űrszondáink?
Egy esetben sem ezzel a céllal indultak útnak, de érdemes eljátszani a gondolattal.
Újabb Pluto-szondát terveztet a NASA
Egyelőre csak a tervek kerültek szóba, de izgalmasan hangzik az elképzelés.
Egy sikertelen küldetés űrszondája zuhanhat bolygónkra
Egy rég elfeledett szovjet űreszköz eshet vissza a Földre idén.
A gőzhajtásos űreszközöké lehet a jövő
A Közép-Floridai Egyetem munkatársai érdekes ötlettel álltak elő.