#Vezúv
Nem néptelenedett el Pompeji a Vezúv kitörése után
Az emberek a katasztrófát követően visszaköltöztek, és egészen 400 évig helyben maradtak, ám a település működése meglehetősen kaotikus lehetett.
Lopott erotikus alkotás került vissza Pompejibe
A mozaikot egy német tiszt vitte el a második világháború alatt.
Gyönyörű freskókat találtak Pompejiben
A falfestmény Dionüszosz kultuszához kötődik.
Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél
A Vezúv már a hírhedt, ókori kitörés előtt is megnehezítette a helyiek életét.
2000 éves tekercsbe sikerült bepillantani
A Vezúv kitörésében elszenesedett iratot mesterséges intelligencia segítségével vizsgálták meg.
Egy hálószobában érte a halál a Vezúv két áldozatát
Újabb két ember maradványait találták meg Pompejiben.
Nem csak a Vezúv vulkáni anyaga gyilkolhatta a pompejieket
Szakértők egy csoportja megerősíti azt az elméletet, hogy a Vezúv kitörésével egy időben földrengés is történt.
Ókori gyerekek falfirkáira bukkantak Pompejiben
Az ábrák, amelyeken többek között gladiátorok küzdelme látható, nem sokkal a Vezúv kitörése előtt készülhettek.
Kiderült, hol temették el Platónt
Egy herculaneumi tekercs fedte fel a sír pontos helyét.










































































































































































































