#vörösbegy

A vörösbegy az egyik legkedveltebb madárfajunk, azt azonban kevesen tudják, hogy télen miért ennyire barátságosak a példányok.

Vörösbegy egy téli napon. Herman Ottó így írt róla: "A vörösbegy a legügyesebb bujkálók közül való; a földön egyet surran, aztán hirtelen megáll, nagyot bókol, leereszti szárnyát és felvágja farkinczáját; aztán lángoló szemét nagy bizodalmasan rászegezi az emberre is, mintha azt mondaná: «bízom benned!» A szárnyacskáit mindig úgy eresztgeti le, hogy végül a fark tövénél alacsonyabban áll. Nagybuzgón szedi a bogárságot; de nem irtózik a meztelen csigáktól, sőt a kisebb gilisztáktól sem, a melyekhez a nemes poszáták a világért sem nyulnak hozzá. Fel is kap egy-egy magasabb ágra, veszteg áll, csak néha bókol egyet és felvágja a farkát; egyszerre a föld felé levágódik, felkapja a kiszemelt prédát, visszaszáll az ágra és elkölti. Éneke kedves, andalító, a pacsirtára emlékeztető. Hallatja veszteg ülve hosszan és kitartóan.

A vidéki és városi kertekben feltűnik, a téli, tél végi napokon egy kecses mozgású, kedves kis madár a vörösbegy (Erithacus rubecula).

A falusi és városi kertekben feltűnik, a téli napokon egy kecses mozgású, kedves kis madár a vörösbegy (Erithacus rubecula). Legtöbbször estefelé hallatja jellegzetes „cik-cik” hangját a bokrok sűrűjéből.

A madárportrét Kovács József készítette a madridi Királyi Botanikus Kertben (Real Jardin Botanico). A madár a déli ostorfát jelző táblán áll, kb. két méterre a fényképezőgéptől.

A fény- és zajszennyezés negatív hatással van a városi környezetben élő vörösbegyek énekére és viselkedésére derült ki egy nagy-britanniai kutatásból.