Történelmi metszéspontok – Esztergom és Párkány

Esztergom harmincezres lélekszámú város a Duna jobb partján, vele szemben a szlovákiai Párkány (Sturovo) fekszik. A két települést egy történelmi jelentőségű híd köti össze, amelyet csak fél évszázaddal a második világháború pusztításai után sikerült újjáépíteni. A 2001-ben átadott Mária Valéria híd szimbóluma lehet a szlovákiai és a magyarországi települések együttélésének (sőt, az EU-támogatásokra kacsintgató magyar beruházásoknak is). A 496 méter hosszú hídról érdemes megjegyezni egyébként, hogy Ferenc József Budán született lánya volt a névadója.

Minden bizonnyal Párkányból, Szlovákiából (ha tetszik: a Felvidékről) nézve a legszebb Esztergom – innen pillanthatunk rá a legtökéletesebben a bazilikára. Aki átkel a Mária Valéria hídon, szemből fotózhatja a száz méter magas kupolát, amely Magyarország legnagyobb templomát ékesíti. Persze a bazilika belsejében is „akad” látnivaló: a kincstárat, vagy a magyarországi reneszánsz építészet egyik legkiválóbb műemlékét, a Bakócz-kápolnát feltétlenül meg kell néznie mindenkinek, aki fontosnak tartja a magyar kultúrát. A bazilika mellett található a prímási palota.

Esztergom a magyar történelem egyik legfontosabb, központi jelentőségű városa. 1001 újév napján itt koronázták meg az első magyar királyt, Szent Istvánt – aki Vajk néven itt is született –, s ez a hely volt évszázadokon keresztül az ország fővárosa. Egyébként már Géza fejedelem ezt a települést tette meg fejedelmi székhelyéül, az Árpád-kor nagy részében tehát kulcsfontosságú szerepet játszott Esztergom.

Sokan azt hiszik, hogy Esztergom volt az első magyar egyházi központ. Bár csak feltételezések léteznek e területen, a történettudósok nagy része ma már egyetért abban, hogy ez aligha igaz. A nyugati rítusú, vagyis a római (katolikus) vallásnak ez volt ugyan a legfontosabb központja, ám a keleti (ortodox, bizánci) rítusoknak megfelelő keresztény egyházi központok valószínűleg már régebben, az államalapítás előtt kialakultak Magyarországon. Többek között Erdélyben és a Dunántúlon, Veszprémben lehettek ezek a részben görög nyelvű és rítusú centrumok. Mindennek Esztergom szempontjából is volt jelentősége: a Dunántúl nagy része ugyanis a történelmi Magyarország fennállása idején Veszprémhez, az ottani püspökséghez tartozott, míg Esztergom a felvidéki egyházi élet regionális központja volt, már ami az egyházmegyéket illeti. Esztergom tehát hiába fekszik a Dunántúlon, sokáig más területek tartoztak hozzá, Veszprém pedig a nyugati kereszténység felvétele, Szent István államalapítása után talán „büntetésből” vesztette el országos szerepét. Sokak szerint Géza azért vette fel a nyugati vallást, mert Rómában ő volt az első a magyar urak közül, aki áttért a keresztény vallásra, Bizáncban viszont már ötven évvel előtte járt két előkelő, Tormás és Bulcsú, akik 948-ban a keleti rítus szerint megkeresztelkedtek.

De hagyjuk a történelmet: ha manapság az esztergomi Duna-parton vagy Párkányban sétálunk, láthatjuk, hogy az aszályos időszak a hatalmas folyót sem „kíméli”. Szinte lagúna-szerű képződmények kísérik a partot, a fehér kövek és a gyönyörűen csillogó kék víz mindenesetre festői látványt nyújt.

Ha átsétálunk a Mária Valéria hídon, és a szlovák hídfőnél átesünk az útlevél-ellenőrzésen, ismét magyar feliratokkal találkozhatunk: a terjeszkedő magyar nagybank óriásplakátja hirdeti: Megnyitottunk! Párkányban tehát nem kell hatalmas szlovák-tudás ahhoz, hogy eligazodjunk. A „Zlaty Bazant” talán a leggyakoribb szó, amelyet a turistáktól hallani, de az Arany Fácán sörön kívül érdemes kipróbálni a Balu nevű sétahajót is, amely Párkányból indulva egészen a Duna és Garam (szlovákul: Hron) összefolyásáig viszi az érdeklődőket. A Garam északról torkollik a Dunába, és kevesen tudják, hogy az egykor itt élő kelta népesség emlékét őrzi a neve. Ugyanabból a szóból ered ugyanis a gall (szintén egy kelta népcsoport által elnevezett) Garonne folyó neve Dél-Franciaországban, mint a felvidéki Garamé…

Tekintse meg képgalériánkat! >>