Marokkóban megtalálták a legősibb dinoszauruszt
Marokkóban egy több mint 180 millió éves leletre bukkantak paleontológusok: egy kilenc méter hosszú őshüllő maradványait sikerült feltárni.
A fosszíliából a tudósok arra következtetnek, hogy az állat egy rinocéroszhoz hasonlíthatott a leginkább. Ugyanakkor a nyakból és a farokból fennmaradt csontok arra utalnak, hogy az ősgyík ezen testrészei igencsak hosszúak voltak.
A leletekre a Magas-Atlasz hegységben bukkantak rá, egy Tazouda nevű helység közelében. (A Magas-Atlasz az Eurázsiai-hegységrendszer tagja, Afrika és Európa kéreglemezeinek találkozásakor gyűrődött fel Afrika északnyugati „csücskén”.)
A leletek komolyságát hangsúlyozandó, egy marokkói miniszter jelentette be a felfedezést. Hogy miért éppen az energiaügyi politikusra, Mohammed Boutalebre esett a rabati kormány választása, azt nehéz lenne kitalálni, mindenesetre a miniszter bejelentette: az őslényt „Tazoudasaurus naimi”-nak fogják hívni, megörökítve a közeli város nevét – írja a Spiegel Online.
Most még nem sok látszik belőle
A földből jelenleg egyébként csak a dinoszaurusz koponyája, állkapcsa és néhány csigolyája látszik ki. A paleontológus csoport vezetője, a párizsi természettudományi múzeum kutatója, Philippe Tacquet mindenesetre már most kivételes fontosságú leletről beszél. Szerinte új fejezet nyílt az őslénykutatás történetében, legalábbis a földtörténet középkoráról sokkal többet tudhatunk meg az eddigieknél.
A kutatók elmagyarázták, hogy már korábban is találtak kisebb csontdarabokat, farokrészleteket, koponyatöredékeket, amelyek ősállatok létezésére engedtek következtetni. Ám csak szisztematikus kutatások után sikerült rábukkanniuk a mostani leletre, amely már bizonyítja azt is, hogy valóban egy új (pontosabban: eddig ismeretlen) fajról van szó.
Tacquet közlése szerint egyébként már eddig is Marokkó számított a dinoszauruszok őshazájának: az eddigi legrégebbi ilyen lelet 160 millió éves volt, és ugyancsak az észak-afrikai országból származott. Ezt a fajt egyébként „Atlasaurus imelakei”-nek nevezik, vagyis az Atlasz hegység nevét viseli.
Az amerikai rokonok
Ennél is érdekesebb azonban, hogy a most felfedezett Tazoudasaurus naimi rokonságban áll bizonyos észak-amerikai dinoszaurusz-fajokkal – de erről már a marokkói állami hírügynökség, a MAP számolt be. Amikor ugyanis még a Tazoudasaurus példányai lakták a mai Marokkó területét, Amerika és Afrika egyetlen összefüggő kontinenst képezett. Azóta viszont az Atlanti-óceán kettészakította a földrészeket.
Marokkóban azért könnyebb a dinoszaurusz-maradványokra rábukkanni, mert Amerikában vastag üledék borítja a földtörténet középkorából származó rétegeket. Aki egyébként az Atlasz magasabb, vagy közbülső részein jár-kel, fantasztikus élményben részesülhet: a földtörténeti rétegek szinte a szemünk előtt gyűrődnek egymásra. Az erózió ugyanis olyan mértékű, hogy termőtalaj csak néhol borítja be a föld felszínét. Éppen ezért geológusok, paleontológusok „Mekkájának” mondhatnánk ezt a nyugat-afrikai arab-berber országot, ahol kristályok, ritka kőzetek, fémes ásványok tömkelege található. A csontmaradványok szintén könnyebben felfedezhetők itt, a sivatagosodó tájban, mint például Dél-Amerikában, az Amazonas sűrű növényzettel borított vidékén…
Múzeumot is terveznek
A mostani expedíció része annak a közös erőfeszítésnek, amely DinoAtlas néven „fut”, immár évek óta. Közös kutatássorozatban francia, marokkói, amerikai és svájci tudósok vesznek részt. A kutatók egy része most is Marokkóban végez ásatásokat. A leletek máris arra utalnak, hogy további fajok fedezhetők majd fel a térségben, ugyanis húsevő állatoknak is kellett létezniük ebben a környezetben.
Az eddigi ásatások és vizsgálatok eredményeit a tudósok hamarosan a nagyközönségnek is szeretnék bemutatni. Éppen ezért egy múzeum létesítését tervezik Dél-Marokkóban – jelentette be a paleontológusok vezetője.