Számos madárritkaság vonul át a Dél-Alföldön
Élénk a madárvonulás a Dél-Alföld élőhelyein, szeptember vége, október eleje a melegebb éghajlatra költőző madarak közül a partimadarak és a ragadozó madarak fő vonulási ideje - mondta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei szakembere az MTI-nek.
A szegedi Fehértó Közép-Európa legjelentősebb pihenő-, táplálkozóhelyei közé tartozik. Nagy kiterjedésű halastavai a szárnyas vándorok szempontjából kiváló „adottságokkal” rendelkeznek, az őszi lehalászások idején több ezer négyzetméternyi híg iszapfelület várja az alacsonyabb rendű élőlényekkel táplálkozó partimadarakat.
Az utóbbi hetekben néhány magányos ritkaság: vékonycsőrű víztaposó, kőforgató, fenyérfutó és sarki partfutó is felbukkant – a madarászok örömére – a tömegesen vonuló madarak között.
Ritka, kis számú kóborlónak számít Magyarországon a kontinens legészakibb területén élő ékfarkú halfarkas, e faj két példányát a Sándorfalvi-tavaknál figyelték meg.
Az ékfarkú halfarkas – amelyet rablósirálynak is neveznek – jellegzetes táplálkozásáról kapta a nevét. Kedvenc táplálékát, a halat, más madaraktól cseni el: ragadozó módjára követi kiszemelt áldozatát, míg az a fáradságtól ki nem ejti csőréből a halat, amelyet a halfarkas még a levegőben elkap.
A szakember a különlegességek közé sorolta három vörös ásólúd megjelenését a szegedi Fehértavon, valamint egy rozsdás nádi poszáta feltűnését, utóbbi Ázsiában él, mostani megjelenése a faj tizenegyedik előfordulása Magyarországon. A szintén Ázsiában honos ritka ragadozó, a világos kékesszürke színű fakó rétihéja a Nagykopáncsi pusztán került a madarászok látókörébe – közölte Mészáros Csaba.