Miért jön nyárra ősz? – Válaszol a mitológia

Egy Seneca által leírt mítosz szerint fiútestvérek éjjel-nappal üldöztek egy, a területükre be-betörő óriásmedvét. Sikerült végre megölni a medvét, akinek vére az égből lecsöpögve pirosra festette a fák leveleit. A testvérek ezután megsütötték az állat húsát, akinek lecsöpögő zsírja a többi levelet aranysárgára és narancsszínűre változtatta.

Egy indián legenda a Nagy Medve keletkezéséről

Seneca medvéje utalhat a Nagy Medve csillagképre is, amelyet az indiánok szintén kapcsolatba hoztak az évszakok változásával. Az indiánok az általunk Göncöl Szekérként, Észak Amerikában Nagy Merőkanálként (Big Dipper) ismert csillagképbe egy Észak Amerikában honos állatot, a halászt (fisher) képzelték bele. A halász róka méretű állat, amelynek mozdulatai a rókáéra hasonlítanak, azonban a menyét rokona. A nevével ellentétben nem halakkal táplálkozik, hanem mókusokra és egyéb kis állatokra vadászik, sőt nem is szereti a vizet.

A legenda szerint egyszer a halász, a borz, a vidra és a hiúz elindultak, hogy az örökké fagyos, havas, hideg télre meleget hozzanak az égből. Ehhez megkeresték a Föld azon pontját, amely legközelebb van az Éghez, és addig ugráltak onnan, amíg át nem szakították az égboltot. A vidra fölugrott, meg is érintette az eget, de nem tudott keresztültörni. A hasára esett és így csúszott le a hegy aljáig. Ettől a naptól fogva minden vidra a hasán csúszik a hóban. A hiúz is keményen beleütközött az égbe, és eszméletlenül esett vissza.

A borznak és a halásznak sikerült azonban lyukat ütnie, és ezt a lyukat addig rágták, amíg legalább fél évre elegendő meleg nem ömlött belőle a Földre. Az égiek nem akarták, hogy a meleg a lyukon keresztül leszökjön a Földre, ezért rátámadtak a halászra. (A borznak sikerült visszamenekülnie a Földre.) Az égiek végül a halász egyetlen sebezhető pontját eltalálták egy nyíllal. A nagy indián isten, Gitchee Manitou azonban nem engedte, hogy az emberiséggel jót cselekedő halász lezuhanjon a Földre, az égen a csillagok közé helyezte jutalmul azért az áldozatért, amelyet a Földi emberekért hozott.

A görögök családi tragédiával magyarázták az ősz beálltát

 

A görög mitológia az ősz beálltát egy szívszakasztó családi tragédiával magyarázza. Perszephoné Zeusznak és Démétér istennőnek a leánya volt. Fiatalkorában egy séta alkalmával halálvirágot, azaz nárciszt tépett le, és hirtelen megnyílt alatta a Föld, a mélységből pedig felbukkant Hádész, az alvilág istene. Magával ragadta a Föld alá Perszephonét, akinek csak egy kétségbeesett sikoltásra maradt ideje, ám a nyomban odarohanó Démétér már így is hűlt helyét találta.

A szerencsétlen anya kilenc napon át étlen-szomjan bolyongott a Földön, de nem találta lányát. Végül Héliosz Napisten elárulta neki mi történt. Démétér ekkor az Olümposzra ment, és szemrehányásokkal halmozta el Zeuszt, mert úgy vélte, Zeusz tudtán kívül Hádész nem követhetett el ilyen gyalázatosságot.

Démétér követelte, hogy Zeusz azonnal szerezze vissza lányukat Hádésztól. A főisten le is küldte követét az alvilágba, ám elkésett: Hádész időközben feleségül vette Perszephonét, megetette vele a gránátalma magját, a házasság jelképét. Aki pedig már egyszer evett valamit az alvilágban, az többé nem térhetett vissza a Földre, az élők közé.

Hosszas tárgyalás után Zeusznak sikerült áthidaló megoldást találnia: Démétér hozzájárult, hogy lánya Hádész felesége legyen, és az esztendő egyharmadát vele töltse az alvilágban, Hádész viszont kötelezte magát, hogy az év kétharmadában Perszephonét felengedi a Földre, hogy anyjával élhessen.

Így is történt: Perszephoné tavasszal megjelenik a Földön, Démétér pedig a viszontlátás örömére termőerőt ad a növényeknek, hogy lányát zöldellő, virágzó természet köszöntse. Mikor ősz utolján Perszephoné visszatér az alvilágba, Démétér gyászolni kezdi, és vele együtt gyászruhát ölt az egész természet.

Egy mongol monda, amiből a páros ujjú patások eredetére is fény derül

 

Más népek kevésbé szívszakasztó történettel magyarázták az ősz, a hideg beálltát. Számos északi kultúrában feltűnnek mágikus, hideget hozó lények, mint a Jégkirálynő, a Fagykirály, az öreg Tél apó vagy a törékeny Hópelyhecske.

Hogy miért jön a nyárra tél, egy mongol monda például így meséli el:

Mikor a Tejtenger még csak tócsa volt, mikor a Szümber-hegy még csak halom volt, akkor mérkőzött meg egymással Hideg apó és Meleg apó. Így szólt Hideg apó:
– Kilenc napon át fagyasztom a világot. Hadd látom, föl tudod-e olvasztani utána?
– Én pedig nyolc nap alatt megolvasztom a havat, jeget, s víztengert teremtek belőlük. Biztos nem tudod kivédeni az én forróságomat – mondta Meleg apó. A fogadás tétje az volt, hogy a győztes hatalmába kerítheti a vesztest.
Hideg apó kilenc napon át támasztott hóvihart és sosem volt hideggel, jégpáncéllal vonta be a Földet. Majd alkotott egy óriási bikát, hogy az védje meg a jegét. Meleg apó nyolc nap alatt létrehozta a napot, s a nyolc világtáj felől sütötte a Földet, amely a nyolcadik napra víztengerré változott.
Mikor megnézte, hol maradt még jég, hát, az óriás bika tömör patái alatt talált még belőle: két mellső lába alatt alakult ki a jeges Déli Sark. Meleg apó megdühödött, s a bika tömör patáját kettéhasította. Azóta van páros ujjú patája a marhaféléknek.

Mivel a két apó ereje egyenlő volt, fölosztották maguk közt az esztendőt, azóta váltja egymást a nyár és a tél.

Kapcsolódó írásunk:
Az őszi színek biokémiája