Madárvonulás – nincsenek még tele a Velencei-tó környéki „téli szállók”
Darucsapat érkezett a Velencei-tó környéki Dinnyés határában húzódó zsombékos Fertőre - mondta el a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre az MTI-nek csütörtökön.
Fenyvesi László beszámolt arról, hogy a 63 madárból álló csapat feltehetően csak néhány hetet tölt a zsombékos területen, s még a kemény tél beállta előtt tovább vándorol kelet felé.
A gólyáknál és a gémeknél magasabb, délceg mozgású, nyugodt járású, lassú, erőteljes szárnycsapásokkal repülő madarak láthatóan jól érzik magukat, s a csendesebb napszakokban jól hallható messze hangzó, jellegzetes „krúgatásuk” – mondta el a természetvédelmi őr.
Fenyvesi László hozzátette: korábban ritka vendégek voltak a darvak a Velencei-tó környékén, az utóbbi két – három évben azonban „odaszoktak”, feltehetően azért, mert bőségesen találnak táplálékot.
Folyamatosan telnek a Velencei- tavi és a környékbeli „madárszállók”, egyre másra érkeznek a nádi tanyákra és a dinnyési Fertőre a nálunk telelő vagy néhány hétre megpihenő szárnyas vendégek – fűzte hozzá.
Mint elmondta, egyre gyakrabban hangzik fel a süvöltők lágy és érdes hangokból összenőtt füttyentése, s a szinte szünet nélkül hangoskodó csízek csicsergése. Hajnalban és alkonyatkor óriási V-alakban húznak el a Velencei- tó felett táplálkozó- és pihenőhelyükre a vadlibák.
Fenyvesi László szerint nincs telt ház még a madártanyákon, feltehetően az elhúzódó ősz miatt eddig nem érkezett meg téli szállására a nálunk telelők többsége. Késnek az korábban ilyenkor a tókörnyéki bokrokat népes csapatokban ellepő fenyőrigók is.
A Fertő környéki madáretetőknél viszont ritka vendégként egy réti sas párt figyeltek meg. A ragadozókból Fejér megyében csak két pár fészkel.