Szemétkörkép Nógrádban

Persze a halak nem ostobák: ilyen hidegben nem esznek, inkább a mélyben gubbasztanak. Talán ha egy kicsit kisütne a nap? De mindegy – e sorok írója amúgy sem vadászik halakra, csupán elkísért néhány elvetemült fanatikust, akik Nógrád megyében próbálnak „sporthorgászni”.

Minthogy a horgászat minimális eredménye képünkön is látható – a személyiségi jogok védelmében nem áruljuk el, hogy ki szedte ki a tóból ezt a gyönyörű, méretes példányt –, szóval hagyjuk a „sportolókat”, és nézzünk szét a tó partján!

Bár ne tettük volna. Így például a Salgótarján közelében lévő, úgynevezett Vizslási-tó (pontosabban inkább víztározó) kiváló példája a „környezettudatos” emberi tevékenységnek. Eldobált pillepalackok, befőttesüvegek és mindenféle más szemét díszeleg az ország egyik legszegényebb vidékének egyik leglehangolóbb táján, a legborongósabb horgász- és fényképezőidőben. A hideg hajnalban a vaku fényében pompáznak az eldobált hulladékok, a tócsákban, a nádasban meg-megbújnak a „kis szemetek”.

Pedig mindez még csak a kezdet. Ha Vizslás külterületére érünk, a víztározó-tó névadó településére, akkor valódi szemét-kirakodóvásárra bukkanhatunk egyes házak előtt. Mindenféle földi jót találunk itt, természetesen anélkül, hogy bárki is törődne velük. Ezek után szinte felüdülés a salgótarjáni ipari park rendezett területét szemlélgetnünk. Úgy persze könnyű, ha az ipar halódik ezen a vidéken…

De ha lefordulunk a Salgótarján-Zagyvapálfalva nevű településrész után a főútról, és Nagykeresztúr felé vesszük az irányt, szép gumiabroncs-bemutatóban lehet részünk. A fűben gusztusosan elhelyezett kocsikerék akár a környezetvédelmi nagydíjra is pályázhatna a svájci Inner-Appenzellben…

Végül az idegek borzolására egy olyan békát mutatunk be, amely már nem kuruttyol a Vizslási-tó nedves partján, minthogy Márkházán fotóztuk le utolsó útján.