Öt kilométeres tanösvény és tájház nyílt Ócsán

Felújított tájház, benne kiállítás, és hozzákapcsolódó tanösvény nyílt meg csütörtökön Ócsán, az öregfaluban a Duna-Ipoly Nemzeti Park 15, 5 millió forintos ráfordításával.
A nádfedeles épület az elmúlt évszázadokban a régióban kialakult stílust tükrözi, a hozzátartozó régi használati tárgyakkal, kemencével. Mindez mostantól elsősorban az iskolásokat és a turistákat várja. – tájékoztatta a nemzeti park igazgatója az MTI-t.
Vas János hozzátette: a tájháztól közelíthető meg az az öt kilométer hosszúságú tanösvény, amely különleges növény- és vízimadár világával érintetlen természeti tájakon vezet keresztül.
E területhez tartozik a vándorló, vonuló madarak természetes pihenőhelye is, ahol e napokban megfigyelhető például az északról délre vándorló, tranzitúton lévő kékes héja, az itt fészkelő nagykócsag és az apró bölömbika.
Magyarországon hozzávetőleg 380 madárfaj fordul elő, közöttük 220 fészkel erdőkben, védett helyeken, egyebek mellett az ócsai természetvédelmi területen – fűzte hozzá az igazgató.
A vándormadarak többsége már délre költözött, mint például a vörösgém és a gólya, de az enyhe idő miatt sok madár télre sem vándorol el, inkább Európában kóborol, közöttük a nádi sármány, a vörösbegy és a cinke.