Stefánia, Jakab2020. november 28., szombat
Természet

Bongók költöztek az USA-ból Kenyába, őshonos élőhelyükre

2004.02.02.Admin
National Geographic Magyarország

18 erdei antilop költözött az USA-ból a Kenya-hegységbe a hétvégén – egy, a kihalás előtti fajok megmentését célzó, több mint két évtizedes program első állomásaként.

Don Hunt lelkes vadászként érkezett még 1964-ben Kenyában, ám a populációk rohamos csökkenését látva, természetvédő vált belőle. Harmincöt évvel ezelőtt egy barátjával együtt határozták el 20 erdei antilop befogását és tenyésztési céllal az USA-ba való küldését. A zoológusok remek munkát végeztek: ma az USA-ban mintegy 400 bongó él – számolt be róla az AP hírügynökség.

Az USA-ba küldött húsz állat első leszármazottjai a hétvégén tértek vissza elődeik élőhelyére, a Kenya-hegységbe. A körülbelül 160-170 centiméter magas bongók kissé zavartnak tűntek, amikor az őket már 40 órája szállító autók platójáról leszálltak. Az állatok kezdetben három karámban töltik napjaikat, majd hozzászokva az afrikai élethez egy 100 holdas bekerített területen engedik őket szabadon. A 18 bongó az USA 13 állatkertjéből illetve vadasparkjából érkezett.

A cél egy 100 fős populáció létrehozása

A Kenyában és Ugandában őshonos bongó valaha értékes vadásztrófeának számított: népszerű volt vöröses alapon fehér csíkos bundája, illetve feketés arcukat koronázó hosszú szarvuk miatt. A 250-350 kilós állat fontos húsforrásnak is számított.

Ahogy Kenya a modernitás útjára lépett, az elsősorban bambuszevő bongók száma meredeken esni kezdett. A Kenya-hegységben az elmúlt hét évben csupán egy bongót jegyeztek fel a természetvédők. Az ENSZ statisztikái szerint összesen 100 bongó élhet jelenleg az országban, a Kenya-hegységen kívül valaha az Aberdares hegységben élt nagyobb populáció.

Az első bongók visszatelepítését az elkövetkező években újabbak követhetik. A cél, egy legalább 100 állatból álló populáció megteremtése, amely évi 40-50 utódot is világra hozhat, akiket aztán szabadon ereszthetnének a hegyekbe. Szüleik szabadon bocsátásán egyelőre nem gondolkodnak: ők ugyanis túl szelídek és félénkek, nem valószínű, hogy boldogulnának a vadonban. A kezdeményezés jó jel más veszélyeztetett fajok, így a gorillák, orrszarvúak, illetve néhány teknősfaj számára.

A bongók

A bongó nőstény tömege átlagosan 210-235 kg, a hímek 240-405 kg-ot nyomnak. Fűfélékkel, falevelekkel, gyümölcsökkel és virágokkal táplálkoznak. Közép- és Nyugat-Afrika alacsonyabb fekvő esőerdeiben őshonosak. Jellegzetes színük, a hosszanti fehér csíkokkal jól álcázza az állatot az őserdei élőhelyén burjánzó sűrű aljnövényzetben.

A lábaik arányaiban rövidebbek, mint a nyílt szavannákon élő rokonaiké, ami az esőerdőben való gyorsabb haladást teszi lehetővé. mindkét nem visel szarvat, ami a hímeknél akár egy méter hosszú is lehet. A bongó az egyetlen csapatban élő erdei antilopfaj. A csoport létszáma akár 50 is lehet. A csordában a tehenek mellett több hím is megtalálható. Félénk, rejtőzködő állatok.

A tehenek ösztrusz-ciklusa 21-22 naponként 3 napos periódusokból áll. Ekkor a hímek sűrűn közelednek feléjük, jellegzetes párzási pozitúrákat felvéve teszik egyértelművé szándékukat. A sikeres párzást követően 282-285 nap múlva születik meg rendszerint egy, ritkán két húsz kg súlyú borjú.

A kenyai hagyományok szerint ha a bongó bőrét várandós asszony alá teszik, szülése könnyű és fájdalom nélküli lesz.

Hozzászólások

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

A hangyafaj egyéb szempontból, például mezőgazdasági tevékenysége miatt is érdekes.

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

Így hódították meg a mókusok a világot

Így hódították meg a mókusok a világot

A tudomány közel 300 mókusfélét ismer, az állatok a bolygó minden szárazföldi környezetében fellelhetőek a trópusoktól a fagyos térségekig. Vajon hogyan lettek ilyen sikeresek a rágcsálók?

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

A bókoló kankalin fennoskandináv alfaját (Primula nutans ssp. finmarchia) vizsgálta egy svéd-finn kutatócsoport a Helsinki Egyetem vezetésével.

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

A piretroidok nagyban hozzájárulnak a méhpopulációk csökkenéséhez, az anyagok észlelése azonban nem egyszerű feladat.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket