Sára, Márta, Márió2022. január 19., szerda
Természet

Az EU a romániai barnamedvék pártján áll

2004.02.14.Admin
National Geographic Magyarország

Günter Verheugen, az európai bizottság bővítési főbiztosa magyarázatot kér a romániai barnamedve-vadászatok helyzetéről, mivel az utóbbi években hamis adatok alapján kiállított kilövési engedélyek miatt jelentősen csökkent a barnamedve-populáció - írta pénteki számában a Krónika.

Mint arról az erdélyi napilap beszámol, az ügyben a rendőrség és a szaktárca is vizsgálatot indított. Február elején az országos rendőr felügyelőség egy héten keresztül nyomozott Hargita megyében a barnamedvékre kibocsátott vadászengedélyek után, állítólag több vadásztársulat könyvelését lefoglalták.

A román sajtóban néhány héttel ezelőtt nagy port vert fel az a hír, amely szerint az országban az utóbbi években drasztikusan csökkent a kárpáti barnamedvék száma. Tíz év alatt a több mint nyolcezres állomány kevesebb mint ötezerre apadt. A nagyvadakat többnyire pénzes nyugatiak lövik ki, akik akár 7-8 ezer eurót is hajlandóak fizetni a trófeáért.

A szakemberek szerint a vadásztársulatok hamis adatokat jelentenek be a medvék számát illetően, hogy nagyobb kilövési keretet kapjanak. Az ügyről Szeley-Szabó László, a székelyudvarhelyi Aves Természet- és Környezetvédelmi Alapítvány elnöke levélben értesítette Günter Verheugent, az európai bizottság bővítési főbiztosát, aki válaszában kijelentette: “A bizottságnak az első adandó alkalommal szándékában áll magyarázatot kérni ebben az ügyben a román hatóságoktól”.

Az Európai Unió környezetvédelmi politikájának kiemelt fontosságú kérdése a természet és a természeti értékek megőrzése, ezért az EU tagállamai kötelesek kedvező megőrzési feltételeket teremteni a természetes élőhelyek, valamint a vadállomány és a növényvilág számára – derül ki a levélből. Verheugen közlése szerint a bizottság Romániától is elvárja, hogy a jövőben esedékes európai uniós csatlakozása érdekében alkalmazza az európai irányelveket az ország törvénykezésében.

Hozzászólások

Az inváziós növények átalakítják a sivatagot is

Az inváziós növények átalakítják a sivatagot is

A biológiai sokféleség segíti az ökoszisztémák ellenálló képességét például a klímaváltozással szemben, az inváziós fajok viszont ellentétes hatásúak.

Ez a világ legmélyebben élő tintahala

Ez a világ legmélyebben élő tintahala

A Filippínó-árokban tett merülés során 6212 méteres mélységben sikerült az állatot megpillantani.

Ugyan színpompás ez az ugrópók, de saját színében nem gyönyörködhet

Ugyan színpompás ez az ugrópók, de saját színében nem gyönyörködhet

Az ugrópókok közül számtalan faj a párválasztásban fontos ragyogó színeket visel, ám egyik fajuk ennek ellenére is képtelen a saját színét észlelni.

Hatalmas jéghalkolónia rejtőzik a Weddell-tengerben

Hatalmas jéghalkolónia rejtőzik a Weddell-tengerben

A biológuscsoport, amely az Antarktisz déli Weddell-tengerének mélyéről gyűjtött adatokat, mintegy 60 millió aktív fészket tartalmazó jéghalkolóniára bukkant.

Kihalt bálna csontjait őrizte garázsában egy házaspár

Kihalt bálna csontjait őrizte garázsában egy házaspár

A lelet a közelmúltban került a Smithsonian Intézethez.

National Geographic 2022. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket