Nem egyetlen aszteroidától pusztultak el a dinoszauruszok?

A legújabb adatok azt mutatják, hogy valamivel korábban, körülbelül 300 ezer évvel az eddig feltételezett időpont előtt kezdődött meg a dinoszauruszok kihalása, és ez a folyamat nem volt túlzottan gyors lefolyású, több százezer évig is tarthatott. Ezt a kutatók azokra a vizsgálatokra alapozzák, amelyeket a Chicxulub kráter környékén, Mexikóban végeztek.

Globális felmelegedést szakított félbe az aszteroida

Ez a kráter „datálja előbbre” a katasztrófa kezdetének időpontját, minthogy valószínűleg annak a kozmikus ütközésnek a maradványa, amely az aszteroida Földdel való találkozásakor történt. A Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzői szerint azonban nem a mexikói becsapódás volt az egyetlen, amely hozzájárult a dinók kipusztulásához, hanem legalább még egy vagy több ilyen katasztrófa történhetett.

A kráter elemzése alapján Gerta Keller professzor, a Princeton Egyetem tanára arra a következtetésre jutott, hogy az aszteroida becsapódása 300 ezer évvel megelőzte a dinók kipusztulását. Keller és kutatócsoportja úgy véli, hogy ez a becsapódás a mai Mexikó területén egy globális felmelegedési szakaszban érte a Földet.

A felmelegedést a Dekkán-félszigeten, a mai India területén lévő lávakitörések okozták, minthogy rendkívül sok széndioxidot bocsátottak ki a levegőbe. Ezt a felmelegedő periódust szakította meg a mexikói területeken, a Yucatán-félszigeten becsapódott aszteroida, amely nagy lehűlést okozott bolygónkon.

Több aszteroida is volt?

Mindezek a környezeti hatások legyengítették a dinoszauruszokat, ám nem pecsételték meg a sorsukat. Keller szerint további aszteroidák csapódtak be mintegy 65 millió éve a Földbe, és ezek a már legyengült populációt valóban kiirtották, de az eddig feltételezettnél 300 ezer évvel később.

Keller szerint a végezetes csapást tehát nem a mexikói becsapódás, hanem valahol az Indiai-óceán területén történt újabb aszteroida-ütközés mérhette a hatalmas őshüllőkre. Ezt bizonyítja szerinte az Indiai-óceán aljzatának geológiai szerkezete.

Keller az angol rövidítéssel K-T határnak nevezett földtörténeti fordulópontot elemezte a Princeton Egyetemen. A dinoszauruszok kihalását ugyanis a földtörténeti középkor végéhez, az utolsó középkori periódus, a Kréta (K) kor befejeződéséhez, és az újkor, vagyis a harmadkor (Tertiary, azaz: T) kezdetéhez kötik a szakértők. A K-T határt eddig a mexikói aszteroidához kapcsolták a tudósok, Keller szerint viszont ez a váltás inkább más természeti katasztrófákhoz kapcsolódik.

Vitatják Keller nézeteit

Más kutatók ugyanakkor vitatják Keller téziseit. David King, az Arizonai Egyetem kutatója szerint a K-T-határ továbbra is inkább a Yucatánon becsapódott égitesthez köthető. Alan Hildebrand, a kanadai University of Calgary professzora szintén úgy nyilatkozott a BBC Online-nak, hogy a Chicxulub-krátert kialakító aszteroida egymagában volt felelős a K-T-határért.

Joanna Morgan, a londoni Imperial College szakértője pedig úgy véli, hogy a Chicxulubhoz hasonló kráterek 100 millió évenként keletkeznek a Földön. Igen valószínűtlen ezért szerinte, hogy 300 ezer éven belül két ilyen katasztrófa történjen. „Bár természetesen nem zárható ki teljesen ez a teória sem” – tette hozzá a brit kutatónő.

Régóta vizsgálják a krátert

A National Geographic Online-on korábban már beszámoltunk arról, hogy a Chicxulub-krátert már régóta vizsgálják kutatók. Potsdami német vizsgálatok szerint az aszteroida 65 millió évvel ezelőtti becsapódása után ugyanis 35 kilométer mély lyuk keletkezett a Földön, majd percek alatt egy hatalmas hegy bukkant elő. A lyuk azonban tovább mélyült, és újabb húsz másodperc múlva elérte a maximális kiterjedését. Később szűkülni kezdett, miután az égbe repített kőzetek visszazuhantak, és betemették a kráter egy részét.

Az átmeneti jelenségek közepette egy hatalmas hegy is keletkezett, amelynek magassága a húsz kilométert is elérte. Ez a hegy azonban nem bizonyult tartósnak: hat perccel a becsapódás után már imbolyogni kezdett, majd további négy perc múlva már csupán olvadt kőzetréteg borította a krátert. Minthogy a magasba repülő anyagok hamarosan újra ülepedni kezdtek, végül is egy több kilométer vastag takaró borította a krátert, amelynek vastagsága a hegy magasságát, a húsz kilométert is megközelítette.

A Chicxulub ma már egy 200 kilométer átmérőjű óriáskráter, amely a fúrócsoportok számára különösen könnyen hozzáférhető. A kráter egy része ugyanis a földfelszín alatt fekszik közvetlenül, a másik része pedig a sekély tengervízben, Közép-Amerika partjai mentén. A vízmélység ott körülbelül 30 és 50 méter között mozog. Ez a mélység körülbelül ugyanakkora, mint amikor az aszteroida becsapódott, és az égitest az akkor még különálló kontinensek, Észak- és Dél-Amerika földtömegeit hegyekké „varázsolta”.