Madárpusztulás a Pacsmagi-halastavaknál

Rendőrségi és bírósági eljárást sürget a Pacsmagi-halastavaknál történt madárpusztulás ügyében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a WWF Magyarország szervezet.
Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Tamásiban kijelentette: ha a mérgezők személye nem felderíthető, akkor felmerül a százhalombattai központú halgazdaság, a TEHAG Kft. felelőssége. A madártani egyesület helyi csoportjának vezetője, Molnár Zoltán beszámolt róla, hogy december 10-én a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi területén végzett őrjáratuk alkalmával nagymértékű madárpusztulást észleltek a Tamási közelében található Pacsmagi-halastavaknál. Öt fiatal rétisas, az itt élő állomány elsőéves teljes szaporulata, tizenöt nagy kócsag, öt szürke gém, tizenhat dankasirály és egy szarka pusztult el – derült ki a tájékoztatásból. A természetkárosítás eszmei értéke megközelítette a hétmillió forintot.
Az Országos Állategészségügyi Intézet által elvégzett szakértői vizsgálat jelentésére alapozva azóta egyértelműen bebizonyosodott, hogy a mérgezést szándékosan, egy vödörnyi gyorsan ölő idegméregbe áztatott hal kihelyezésével követték el a gazdaság kutyákkal és emberekkel őrzött zár területén – közölték a sajtótájékoztatón. A szakértői vélemény megállapította, hogy a karbofurán nevű idegméreg csak a parton heverő haltetemek kültakaróján, és az elpusztult madarak gyomrából mutatható ki. Molnár Zoltán szavai szerint az is egyértelmű, hogy a mérgezésre használt halak a gazdaság teleltető medencéjéből származnak.
Halmos Gergő, az MME természetvédelmi igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a hasonló károsítások csak példás felelősségre vonással előzhetők meg. Hozzáfűzte: az ilyen esetek többségében nehéz megtalálni az elkövetőket, és ha mégis sikerül bíróság előállítani őket, csupán pénzbírsággal sújtják őket. Márkus Ferenc kijelentette: javasolják, hogy az állami tulajdonban lévő gazdaság felügyeleti szerve indítson vizsgálatot, kötelezzék a területen tevékenykedő gazdákat szaktanács igénybevételére, valamint természetvédelmi terv elkészítésére.