A bálnavadászat olyan kegyetlen, hogy nem szabad folytatni!

Állatvédők kedden Tokióban elindított kampányukban a bálnavadászat betiltását szorgalmazzák, annak embertelenségére hivatkozva.
A Whalewatch nevű állatvédő-koalíció 55 ország 140 állatvédő szervezetéből alakult.
A szervezet célja annak elérése, hogy a Nemzetközi Bálnabizottság tiltson be mindenféle kereskedelmi és tudományos célú bálnavadászatot, és továbbra is tartsa fenn az 1986-ban meghozott bálna-kereskedelmi moratóriumot.
A moratórium ellenére idén mintegy 1400 bálna pusztul el. A legnagyobb bálnavadász országok Japán, Izland és Norvégia.
Az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) ugyancsak a japán fővárosban nyilvánosságra hozott jelentésben kiemeli, hogy a bálnákra lehetetlen tisztességesen és gyorsan vadászni.
A gránátszigonyok bevetése fölöslegesen megnöveli az állatok agóniáját, amely gyakran több mint egy órán át is eltart. A Whalewatch adatai szerint a Norvégiában elejtette bálnáknak csupán 20 százaléka pusztul el azonnal.
A japán bálnaipar egyik illetékese “ökológiai imperializmusnak” nevezte a WSPA beszámolóját. Vitatta a bálnák haláltusájának hosszáról szóló kitételt, és úgy vélte a bálnák egy-két percen belül kimúlnak, nem szenvednek többet, mint egy vágóhídra vonszolt állat.
A kampányt támogatja Sir David Attenborough, neves brit természetvédő is. Attenborough a jelentés bevezetőjébe egy, az 1940-es években antarktiszi bálnavadászaton részt vett hajóorvos, Harry Lille visszaemlékezéseiből idézett: „Képzeljük, el, hogy egy ló gyomrába két-három gránátszigonyt szúrnak, majd a hentes egy taligán végighúzza London utcáin, miközben ömlik a vér belőle. Körülbelül így bánnak a bálnákkal.”