Salamon, Antal2020. október 24., szombat
Természet

Hogyan vészelték át a túzokok a telet?

2004.03.18.Admin
National Geographic Magyarország

A 2002/2003-as év kemény téli időjárása komoly erőpróba elé állította a magyar túzokállományt. A sokáig tartó magas hótakaró és a hideg ellenére nem történt számottevő állománycsökkenés. Mai napig rejtély, hogy a túzokok hol és milyen körülmények között vészelték át a legutóbbi évek legkeményebb telét.

A mostani tél sokkal szerencsésebben alakult. Volt persze hó és hideg is, de a tavalyi helyzethez hasonló állapotok még rövid időre sem alakultak ki. Az őszi-téli időszakban csapatokba verődött madarak élőhelyeiken vagy azok körzetében sikeresen átteleltek. Túzokelhullásról nem a Magyar Madártani Egyesületnek nincs tudomása.

Egyes területeken (főleg ott, ahol már kísérleti jelleggel működnek az Érzékeny Természeti Területek az Agrár-környezetvédelmi Programok részeként) a gazdálkodók jelentős területen vetettek őszi káposztarepcét, melynek áttelelő levélzete a túzokok egyik legfontosabb téli tápláléka. Enyhébb és hómentes időszakokban a csapatok azonban nem csak itt, hanem zsendülő vetéseken, gyepeken, lucerna-táblákon, ugaros földeken is szívesen tartózkodtak táplálék keresés céljából.

A Magyar Túzokvédelmi Munkacsoport által elfogadott elvek szerint már nem csak tavasszal, hanem a téli időszakban is sor kerül országos állományfelmérésre. Így volt ez az idei télen is, bár az időpontot az időjárási és terepi viszonyok területenként némileg módosították. Az összesített eredmények szerint 1326 madarat találtak, a túzokos területekről jelentős mértékű elmozdulások nem történtek. A 2003. év tavaszi számlálás adataihoz képest a Kiskunság kiugró eredményt produkált.

Az ország legerősebb állománya (tavaszi eredmények szerint 450-480 madár) egyébként is itt található, de a téli állományfelmérés 582 példányos eredménye igazi meglepetés volt. Az ilyen mértékű területi állománynövekedésnek két oka lehet. Az egyik az, hogy más területek madarainak egy része is itt telelt, a másik pedig az, hogy a szaporodási időszakban ez az állomány igen jól “teljesített” (és ha így van akkor ez igen örömteli dolognak számít a túzokos berkekben).

A késő őszi időszakhoz kapcsolódó figyelemre méltó bihari megfigyelés, hogy a Biharban október utolsó napjaiban feltűnt az a jelölt madár, melyet a tavalyi kemény télen fogtak be a kollégák teljesen legyengült állapotban. A dévaványai állomáson felerősített és megjelölt madarat tavasszal engedték vissza, de a nyár folyamán egészen az őszi megfigyeléséig nem volt róla adatunk. Ismételt feltűnése bizonyítja a túzokok erős területhűségét.

A sikeresnek mondható telelés záró akkordjaként a kakasok szépen kiszínesedtek, felöltötték a nászruhájukat és elkezdődött a dürgő-helyek elfoglalása. Sőt március 5.-én hózápor közben már dürgést is megfigyelt az egyesület. Az időjárás azóta megenyhült és a dürgés is intenzívebbé vált.

Forrás: Magyar Madártani Egyesület

Hozzászólások

Somoskő vára

Somoskő vára

A magyar-szlovák határon található a 13. század második felében épült vár, mely több gazdát is cserélt. A Rákóczi-szabadságharc után csak romlott az állapota, míg 1970-ben kezdték el a felújítását.

Felfújható dingóriasztók

Felfújható dingóriasztók

Az emberszerű figurákat leginkább üzletek előtti figyelemfelkeltőként ismerhetjük, nemrégiben azonban új értelmet nyert a létük.

Mesebeli palota

Mesebeli palota

Kis patak, vízesés, tó és a csodás Palotaszálló. Mindez a Bükkben, Lillafüreden található.

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

A lombkoronákat összekötő kétágú kötélhidat készítettek kutatók a Hainan szigetén élő, súlyosan veszélyeztetett hainani gibbon megmentésére.

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket