Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Természet

Harminc év alatt az amazonasi esőerdő hatoda eltűnt

2004.04.09.Admin
National Geographic Magyarország

Több környezetvédő csoport is arra hívja fel a világ figyelmét, hogy Brazília őserdeiben, az Amazonas dzsungeleiben egyre gyorsul az erdőirtás, és ez végzetes következményekkel járhat bolygónk egészére nézve is.

Csak tavaly 23 ezer 750 négyzetkilométernyi erdő tűnt el az Amazonas medencéjében, ami Magyarország területének egynegyedének felel meg. 2002-ben még „csupán” 23 ezer 266 négyzetkilométernyi dzsungelt pusztítottak ki, vagy pusztult el más okból. S mindez csak a hivatalos statisztika, a brazil kormány – kissé bizonytalannak tűnő – becslése.

Ellentmondásos statisztikák

A pusztulás üteme tehát egyesek szerint ismét gyorsul – a hivatalos közlés szerint viszont nem. Annyi bizonyos azonban, hogy még nem éri el a kilencvenes évek közepének mértéket Mindazonáltal az adatok arra mutatnak, hogy a világ legnagyobb őserdeje erőteljesen ritkul.

A fák kivágását elsősorban az magyarázza, hogy egyre nagyobb az igény a világon a szójatermesztésre és a marhatenyésztésre, a brazil farmerek pedig a szükséges területhez az Amazonas vidékén juthatnak hozzá.

A tudósok szerint az erdőirtás áttételesen a globális klímát is veszélyezteti, s ezzel egyidejűleg számos ritka, vagy unikális állat- és növényfajt is kipusztulás fenyeget. Az amazonasi erdő területe a világ esőerdőinek felét teszi ki. Jelenleg évente 0, 6 gigatonna széndioxidot nyelnek el, ez körülbelül a 8-10 százaléka a nem megújuló energiaforrások elégetéséből a légkörbe kerülő széndioxid-mennyiségnek.

„Aggódom, ezek a számok túl magasak” – utalt az erdőirtás mértékére Rosa Lemos de Sa, a WWF brazíliai tagszervezetének természetvédője, a BBC-nek nyilatkozva. A WWF-aktivista szerint a brazil kormánynak kellene beavatkoznia, máskülönben drasztikus folyamatok indulhatnak be az Amazonas vidékén. 1970 óta az amazonasi esőerdők hatoda tűnt el.

A brazil kormányon a sor

A brazil környezetvédelmi miniszter ugyanakkor azt állítja, hogy az erdőpusztulás növekedését megállították. Marina da Silva szerint is „aggasztó szám” az évi 23 ezer négyzetkilométeres pusztulás, ami „nagy kihívás” szerinte, de a növekedés üteme legalábbis csökken.

(Az ütemet egyébként igen nehéz követni, a brazil kormány ugyanis többször módosította a statisztikákat: mindenesetre a „legfrissebb régi statisztikák” szerint 2001-ről 2002-re 28 százalékkal nőtt az erdőirtás, ehhez képest a mostani növekedés valóban kisebb arányú – derül ki a New Scientist tudósításából.)

A múlt hónapban a brazil elnök, Luiz Inacio Lula da Silva olyan tervet hozott a nyilvánosságra, amelynek értelmében megállítanák az erdők kipusztítását. Ezt már korábban is ígérte az elnök, de bírálói szerint eddig nem cselekedett elég gyorsan és hatékonyan. Az államfő most azt ígéri, hogy műholdas megfigyelőrendszert építenek ki, és több minisztérium is össze fog fogni az ügy érdekében.

Kapcsolódó cikkeink:

  • A távoli esőerdőket is érinti a légköri széndioxid növekedése

  • Hozzászólások

    Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

    Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

    Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

    A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

    A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

    Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

    Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

    Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

    Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

    Halakat rabló madár

    Halakat rabló madár

    Régi nevük rablósirályok, és ezt az elnevezést nem meghazudtolva az a taktikájuk, hogy nagyobb vizeinken a sirályoktól és csérektől rabolják el a zsákmányukat.

    Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

    Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

    Az újonnan leírt darázsfaj Mexikóban honos és mindössze 3,5 milliméteres.

    National Geographic 2020. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket