Óriáskalmár – legendák és az igazság

Az Architeuthis-hoz számos legenda kapcsolódik: korábban azt feltételezték, hogy ezek a lények évtizedekig, sőt akár egy évszázadig élnek a tenger mélyén, akár ezerméteres mélységben is. Senki sem tud biztosat róluk – magyarázta a New York Times-nak Dr. Neil H. Landman, az American Museum of Natural History (Amerikai Természettörténeti Múzeum) szakértője. Az óceánokban van még néhány misztikus lény, s az óriáskalmár közéjük tartozik.

Ugyanakkor Landman és a New York-i Állami Egyetemen kutató kollégái most azon dolgoznak, hogy néhány legendát szertefoszlathassanak. Talán nem is olyan idősek ezek az állatok, mint korábban hitték, és alighanem a mélységi becslések is eltúlzottak a szakértők szerint.

Milyen mélyen élnek?

A kutatók mindezen feltételezéseiket egy apró, csontszerű képződmény vizsgálataira alapozzák. Ez a képződmény az úgynevezett „statolith” (sztatolit), nem nagyobb, mint egy homokszem, ennek ellenére a az óriáskalmár egyik legfontosabb szervének számít. A sztatolitek az állat fején találhatóak, és segítenek fenntartani az egyensúlyt. E szervecskék kalciumkarbonátból épülnek fel, meghatározott rétegekben.

Landman oxigénizotópokat elemzett a sztatoliteken belül. Három óriáskalmárt vizsgált meg, méghozzá az úgynevezett déli fajból, a Csendes-óceánban élő Architeuthis sanctipauliból. Mint ahogyan az eddig ismert összes példány, ezek is egy halászhálóba akadtak bele, illetve a partra sodródtak (vagyis ezek sem az élőhelyükön tanulmányozott állatok voltak). Az oxigénizotópok arányából a tudósok következtetni tudnak arra, hogy az élőhelyükön a víz hőmérséklete mekkora. Márpedig a hőmérséklet összefügg a mélységgel, ahol ezek a furcsa lények élnek.

A legfrissebb elemzések szerint – amelyeket Landman a Marine Biology nevű tengerbiológiai lapban jelentetett meg –, az óriáskalmár 200-300 méteres mélységben él. Ugyanakkor a kutató hangsúlyozza, hogy az eredmények nem feltétlenül mérvadók, csupán jelzik, hogy az óriáskalmárok a korábban feltételezettnél alighanem közelebb „laknak” a víz felszínéhez, nem a korábban hitt 600-1000 méteres mélységi sávban tartózkodnak.

Milyen kort érnek meg?

A sztatoliteket megvizsgálták C14-es izotóp-elemzések során is. A radiokarbon-vizsgálat segítségével megállapítható ugyanis az állatok életkora. Itt a különösen környezetpusztító nukleáris robbantások voltak a kutatók „segítségére”. Az általuk a természetbe, elsősorban a légkörbe került izotópok, így a légköri szén-14-es atomok előfordulása ugyanis a nukleáris kísérletek csendes-óceáni folytatásakor igen magas volt, körülbelül az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig. Aztán csökkenni kezdett a C14-szint, s ennek alapján a tintahalak sztatolitjeiben is kimutathatóak voltak az eltérések.

Ezen mérések alapján az állatok korát a tudósok most 14 évben határozták meg. De ez csak a felső határ, ennél alighanem fiatalabbak a korábban matuzsálemeknek hitt tintahalak.

Az átlagos óriáskalmárok egyébként teljes kifejlettségüket néhány hónap alatt elérik. Landman szerint ezek a lények a tenger „broiler csirkéi”.