Négyszárnyúak voltak az első madarak?

A németországi leleteket Archeopteryxként (teljes tudományos nevük: Archeopteryx lithographica) ismeri a tudományos világ. Magyarul gyíkmadárként emlegetik őket a szakkönyvek. 1861-ben, Németországban, Solnhofen környékén, két palaréteg hasadási felületén került elő az első példány, amelyet a londoni British Museum vett meg, a második lelet viszont már a berlini múzeumba került. Összesen négy példányt találtak a múlt század második felében Solnhofenben, és mind a négy példány ugyanahhoz a fajhoz tartozott. (Azóta összesen hét Archeopteryxet fedeztek fel ezen a németországi vidéken.)

Átmeneti forma a hüllők és a madarak között

A kövületek mintegy 150 millió évesek. A galamb nagyságú állat testhossza mintegy 30 centiméter volt. A megkövesedett csontvázakat most a berlini Humboldt Múzeumban vizsgálják sokadszorra. A tudósok ezt a fajt tartják a hüllők és a madarak közötti átmeneti formának. Azt ugyanis már századokkal ezelőtt tudták, hogy a madarak a hüllőkből alakultak ki, de a mindkét csoportra jellemző, közös jegyeket mutató példányra csak 1861-ben bukkantak rá.

Az Archeopteryxek olyan madárszerű lények voltak, amelyek részben még a hüllőkre emlékeztettek: „tollas dinoszauruszoknak” néztek ki. Testüket toll fedte, és csőrük is volt, tehát valóban madárszerűen néztek ki. Ugyanakkor a hüllőkre utalt az, hogy csőrükben gyíkfogak ültek, és farkuk – noha tollakkal szegélyezett – még gyíkfarok, ugyanis a gerinc folytatódik benne. (A madaraknak nincs ilyen farkuk.)

Négyszárnyúak voltak?

Most két szaktudós, a zoológus Per Christiansen, a Koppenhágai Egyetem kutatója és Niels Bonde a Koppenhágai Geológiai Intézet paleontológusa vizsgálta meg a kövületeket. Érdekes következtetésekre jutottak. Régi legendákra alapoztak, hiszen tudományos körökben már sok „pletyka” szólt arról, hogy a gyíkmadarak hátsó lábain finom, gyenge tollak vannak.

Mikroszkópos és egyéb „nyomkereső” technikákkal ezután megvizsgálták a berlini múzeumban őrzött példányt, és megállapították: „három-négy centiméter hosszúságú tollak láthatók a lábakon, a tollak csévéje is felismerhető, bár ezek nem maradtak fenn jó állapotban”. Sőt, párhuzamos, sűrűn elhelyezkedő tollrostokat is találtak.

A kutatók minderről a francia Comptes Rendus Palevol című szakfolyóiratban számoltak be. Minthogy a lábakon lévő tollak túl kicsik ahhoz, hogy repüléshez használhatók legyenek, a kutatók szerint ezek egy hátulsó szárny maradványai lehetnek.

Fedőtollazatot ugyancsak megfigyeltek a dán tudósok az Archeopteryxen, így például a hátán és a nyaknál találtak ilyenek. A dánok szerint a háton és a nyakon lévő Archeopteryx-tollak a tollas dinoszauruszok és primitív madarak hasonló jellegzetességeivel állíthatók párhuzamba.

Így például a most vizsgált kövület hasonló a kicsi és primitív Dromaeosaurus dinoszauruszéhoz, a amely kétlábú, húsevő állat volt, de közel állt a madarakhoz. Ezeknek a húsevő dinoszauruszoknak szintén tollas volt a hátsó lábuk.

Kínában is négy szárnnyal siklottak

Ugyancsak érdeme megemlíteni a tavaly Kínában felfedezett Microraptor madárszerű dinoszauruszt, amely nem egyszerűen az Archeopteryxhez hasonló szárnyakkal rendelkezett, hanem alighanem mind a négy végtagján repülésre alkalmas tollakat viselt. A legfrissebb kutatási adatok szerint a Microraptor 124-145 millió évvel ezelőtt élt a Földön, és főleg fákon töltötte idejét, ahonnan elrugaszkodva, két pár szárnyával siklott az ágak között.

Amikor viszont már nemcsak siklottak az állatok a levegőben, a Dromaeoszauruszok és a madarak esetében a hátsó szárny eltűnt, a hátsó lábak a járásra váltak alkalmassá.

A tollak szerepe a repülés evolúciójában

A Microraptor és az Archaeopteryx fosszíliáinak elemzése nemcsak azt a hipotézist támasztja alá, hogy a legkorábbi madarak négyszárnyú siklórepülők voltak, hanem azt is, hogy a tollak eredményezték a repülés kialakulását. Vagyis a tollak sokkal előbb kialakultak, mint ahogyan az a repüléshez szükséges lett volna – mondják a kutatók.

Ugyanakkor még további vizsgálatokra van szükség a repülés és a madarak kialakulásának pontos feltárásához. A legfőbb probléma, hogy nagyon ritkák az igazi madárkövületek. Az Archaeopteryxből összesen hét példányt ismernek, mindegyik Solnhofenből származik. A berlini lelet azonban az egyetlen, amely a testet borító tollazat maradványait megőrizte.