Irén, Írisz, Lúcia2025. március 25., kedd
Természet

Magas-Tátra: a legkisebb európai magashegység

2004.06.04.Admin
National Geographic Magyarország

A Kárpátok vonulatának legmagasabb és egyik legszebb hegységrendszere természeti adottságaival, elbűvölő fekvésével, gazdag és változatos élővilágával kitűnő célpont az aktívan pihenni vágyók számára.

A Magas-Tátra képekben>>

Budapesttől alig háromórányi autóút után tűnnek fel a poprádi síkságból falként emelkedő hegygerincek csúcsai. A mindössze 26 kilométer hosszúságban elterülő, 32 völgytől szabdalt vonulat tízezer éve elolvadt gleccserek nyomait hordozza magán.

Az átmenet közel sem fokozatos: a békés alföld megmunkált mezői egyik méterről a másikra kapaszkodnak fel a zordon hegyoldalak kezdetben üdezöld lombhullató, majd mélyzöld tűlevelű rengetegeibe.

Közeledve Tátrafüredhez, érzékelésünket alaposan megtréfálva, néha már szinte felénk dőlnek a kétezer méter magas ormok, mintha igyekeznének távoltartani, elijeszteni eme meredek sziklavilág kapuinak őrzői. Nem véletlen, hogy annyi középkori legenda és mítosz mesél a Tátra sötét völgyeiben megbúvó lidércek rémtetteiről.

Ugyanez a bizonytalan érzés járhatta át a régi idők zergevadászait, kincset kutató bányászait, amikor megélhetésük a rideg csúcsok felé vezette őket. Mi inkább városi életünk szürke lüktetését szeretnénk pár napos túránk során mászástól felgyorsult szívműködésünk ütemére cserélni.

A magyar yeti

Az égretörő meredélyek hívogató szépsége már a 16. században is sokakat felcsalogatott a hegyekbe. Első, írásos emlékek által igazolt látogató Laszky Jeromos várkapitány volt, aki nejével nagy tátrai kirándulást rendezett 1565-ben a pünkösdi ünnepek tiszteletére.

1590-ben a késmárki diákok már szervezett túra keretében jutottak fel a magasokba. A feljegyzések szerint a líceum diákjai a zergevadászok által kitaposott ösvényeken tették meg útjukat. Sőt, Speer Dániel a Dacianische Simplicissimus című, 1683-ban megjelent munkájában egy korábbi, megszabott díjazású túravezetésről is beszámol, amely „all-inclusive” módon magában foglalta a túrabakancsot, a vetőhorgot, térdvasakat egyaránt.

A 18. században egyre nagyobb népszerűségre és hírnévre szert tévő hegyrendszer a kaptatók megmászására invitálja a kor természettudományos szemléletváltozásától megérintett első tudósokat is, akik révén megkezdődik az élővilág és geológiai adottságok feltárása is. 18. századi útleírásban olvashatunk a később feledésre ítélt, Draco Montanus névre keresztelt emberfaló óriásról is, akiről még képet is közöl a szerző.

A 19. század és a 20. század eleje során a monarchia lelkes túrázói elkészítik az első részletes térképeket. Ezidőtájt kezdik kijelölni a turistautakat is a Kis- és Nagy-Tarpataki-völgyben is, amely túránk célja.

A Tarpataki-völgyek

Nagyvárosi életvitelben szocializálódva ernyedt testünk az első két óra fáradalmait engedékenyen tűri. Az alsóbb zónák lombhullató erdői lépésről-lépésre válnak gazdagabbá a hegyvidéki öv tűlevelű fáival. Kilencszáz méter körül már a fenyvesek dominálnak, a sűrű lomb alatt megreked a hűvös, nyirkosságtól terhes levegő. Későn indultunk, esteledik, így megszállunk a Zamkovszky-házban egy éjszakára.

A menedékház kiváló konyhája, zuhanyzóba vezetett forró forrásvize lelki-testi támaszt ad a következő nap embertpróbáló kihívásaihoz. A május végi reggel kellemetlen meglepetéssel köszönt bennünket: az éjszaka során 20 cm friss hó esett le. A megváltozott viszonyok között útjelzéseket keresve jutunk túl az erdőhatár 1550 méteres szintjén, körülöttünk algával és zuzmókkal borított sziklák közé ékelődött törpefenyők.

Feltekintve a hegyre, amely már ködbe és hófelhőkbe burkolózott, a mögöttünk elterülő síkság napfényben fürdőző szántóföldjei mintha csak egy másik földrészhez tartoznának. Bár a völgyön átvezető út alig 4, 5 kilométer hosszú, a friss hóban ezt több, mint két óra alatt tesszük meg. A törpefenyők felett két termetes terasz – a Nagy-kaptató és a Kis-kaptató – található.

Ezután az ösvény a Sárga-fal alatt halad el és megérkezik a Téry-házhoz, amelyet 1889-ben építettek a Szepesi-Öt-tó partján. Talán kitartásunk jutalmaként – magyarul szolgálják fel forralt borainkat a ház szívélyes alkalmazottjai. Kis pihenőt követően vissza kell fordulnunk, mert eredeti úti célunk, a Vörös-torony-hágó, megközelíthetelen a folyamatosan olvadó és szakadó hó miatt.

Így visszaereszkedünk az erdőzónába és a síkság felől közelítjük meg a Nagy-Tarpataki-völgyet. További ötórányi séta vár ránk az olvadástól megduzzadt patakok vízeséseitől szabdalt völgyben. Érdekes módón a két szomszédos völgy éghajlata élesen eltér egymástól. A Nagy-Tarpatak völgyének erdőit vastag, nedves moha és hűvös, csontig hatoló köd lepi be. A szűk völgytorok után a felső rész kiszélesedik és több sziklaküszöbön keresztül emelkedni kezd. A völgy déli határát a Nagyszalóki-csúcs hatalmas szárnyvonulata adja, a völgy zárlatát a főgerinc, északkeletről pedig a Közép-orom gerince határolja. A sziklaküszöbök között található teraszokon 22 tó van. Egyes szakaszokat patakok szelnek át, majd nemsokára megint a hóval borított meredek hegyoldalak nehezítik utunkat.

Délutánra érünk fel a Hosszú-tavi-házhoz, amely a 2100-2400 méteres hegycsúcsok által körülvett medencét magányosan uralja. A meleg étel és a forró tea elfogyasztása közben kedélyesen szemlélődünk a ház teraszán: nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt jártunk

Hozzászólások

Hatalmas mértékben hanyatlik a lepkeállomány

Hatalmas mértékben hanyatlik a lepkeállomány

A felmérés ugyan az USA-ban készült, ám az eredményei számunkra is rendkívül tanulságosak.

A Szaharán túlról érkezett hazánkba az Év madara

A Szaharán túlról érkezett hazánkba az Év madara

Hosszú út után tértek vissza Magyarországra fokozottan védett récéink.

Hihetetlenül ritka videó készült a hegyvidékek rejtőzködő ragadozóiról

Hihetetlenül ritka videó készült a hegyvidékek rejtőzködő ragadozóiról

A hópárducokat a hegyek szellemeinek is szokták nevezni, annyira nehéz őket megfigyelni.

Új hóvirágfajt fedeztek fel a Nyugat-Balkánon

Új hóvirágfajt fedeztek fel a Nyugat-Balkánon

A Balkánon összesen 9 őshonos hóvirágfaj él, az új növény nagy magasságú hegyi rétek lakója, és csak egy helyszínről ismert az előfordulása.

Költeni kezdtek hazánk ritka ragadozó madarai

Költeni kezdtek hazánk ritka ragadozó madarai

A veszélyeztetett kerecsensólymok állománya Magyarországon kívül mindenütt csökken.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket