Légkondícionálás a méhkaptárban

A méhek képesek meglehetősen állandó értékek közt szabályozni a kaptár hőmérsékletét. Ennek legnagyobb jelentősége tavasszal és nyáron, a szaporodási időszakban van, amikor a hőmérsékletet egyenletesen 32 – 36°C tartják fenn.

A méhek számos különböző módszert alkalmaznak a hűtésre és fűtésre. Szárnyuk mozgatásával kihajtják a forró levegőt, vízcseppeket helyeznek el a kaptárban, amely párologva hűt, amennyiben pedig túlmelegedik a kaptár, kiköltöznek onnan.

Hideg esetén több méh körbeállja a petéket tartalmazó sejteket, testük elülső részét ezek falához nyomják, és repülőizmaik megfeszítésével, ám szárnyuk mozgatása nélkül hőt termelnek.

Julia Jones, a Sydney Egyetem biológusa úgy gondolta, hogy valamiféle genetikai meghatározottságnak kell a háttérben állnia, hiszen nem volna praktikus, ha mindegyik méh egyszerre kezdene hűteni vagy fűteni.

Termosztátos ventillátor

Jones és munkatársai nyolc méhkolónia hőmérsékletét vizsgálták egy héten keresztül. Négy kolóniában a királynő – ahogyan a természetben is – különböző hímekkel párosodva eltérő genetikai állományú utódokkal népesítette be a kaptárt. A másik négy kolóniában a királynőt mesterségesen termékenyítették meg, így utódai tökéletesen azonos genetikai állománnyal rendelkeztek.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a genetikailag változatosabb kolóniák nagyobb sikerrel tartották állandó szinten a kaptár hőmérsékletét, mint azok, amelyeknek tagjai egymás klónjai voltak.

Egy másik kísérletben azt vizsgálták, mely méhek és mikor hűtik szárnyaikkal a lakóhelyüket. Fokozatosan felmelegítették a kaptárt, és megvizsgálták az ilyenkor ventillátorként funkcionáló méhek genetikai szerkezetét.

Azt tapasztalták, hogy a különböző hőmérsékleti értékek esetén más és más genetikai berendezkedésű méhek kezdenek hűteni, így az öröklődés fontos szerepet játszik a hőmérséklet szabályozásának szervezettségében is.