Beváltak a szexvideók a pandalánynál
Nem csak hogy teherbe esett Kínában az a pandalány, amelyet szexvideókkal igyekeztek felkészíteni első randevújára, hanem rögtön ikreknek adott életet.
Hua Mei 1999-ben a San Diegó-i állatkertben születetett. Szüleit az állatkert Kínából kérte kölcsön, így az egyezmények értelmében a pandalány is a kínai állam tulajdona lett. (A neve egyébként azt jelenti Kína – Amerika.)
Hua Mei ötévesen idén februárban tért vissza az ázsiai országba, ahol a gyors akklimatizálódás után gondozói rögtön szexvideókkal látták el. A pandalánynak ugyanis a természetben soha nem volt lehetősége a párosodás megfigyelésére, így maradt a felvilágosítás e formája.
A kínai Wolong Óriáspanda Védelmi- és Kutatóközpont a módszert már többször alkalmazta a fogságban élő pandák érdeklődésének felkeltése céljából. Mivel a faj a természetben már csak csekély számban maradt fenn, a fogságban élő egyedek szaporodása pedig ritka esemény, az állatorvosok szexvideóktól a felvilágosító előadásokig mindent bevetnek, hogy meggátolják a pandák kipusztulását.
Hua Mei kegyeiért négy, 10 és 15 év közötti pandahím versengett. A randevúk oly sikeresnek bizonyultak, hogy a pandahölgy szerdán nem is egy, hanem két utódot hozott a világra. Biztos, hogy az egyik utód hím, a másikhoz azonban Hua Mei még nem engedte közel a gondozókat. Mindkét kis panda parányi: az első 130 grammos, a másik tömegét 150 gramm körülire becsülik.
Kínában egyébként az év elején hozták nyilvánosságra az első átfogó óriáspanda-számlálás eredményét: e szerint az ázsiai országban körülbelül 1.600 egyed él vadon, világszerte pedig 161-et tartanak fogságban.