A pókok különös párzószerve – és az evolúció

Sok férfi ábrándozik arról, bárcsak nagyobb lenne a pénisze. Valószínűleg bajban lennének azonban, ha sokszor túlzó kívánságuk teljesülne. Az emberi hímvessző mérete nagymértékben eltérő: 10–20 cm erektált állapotban. Akad azonban egy afrikai törzs, ahol a férfiak férfiassága jóval hosszabb, és a tulajdonosaik laza csomóra kötik, amikor nagyobb útra indulnak.

Állati péniszek

Az állatok közt a pénisz mérete, alakja, sőt száma is megdöbbentő változatosságot mutat. Egyes laposférgeknek több tucatnyi péniszük van, ami létfontosságú, mivel a párokért zajló versengés folyamán (amelynek külön pikantériája, hogy valamennyien hímnősek…) az egyedek minden alkalmat megragadnak, hogy leharapják a vetélytársak hímivarszerveit. A viszonylagos méretrekordot egy másik hímnős állat, a korzikai meztelencsiga tartja, amelynek teljesen kinyújtott hímtagja eléri a 60 centimétert, tehát négyszer akkora, mint a testhossza. Ez olyan, mintha a férfiaknak nyolc méteres hímvesszővel járkálnának!

A pénisz fontos szerv, nemcsak a párzásban betöltött szerepe miatt, hanem jó példát szolgáltat az evolúció működésére is. A hímek versengése az utódnemzésért az állati ivarszervek gyors evolúciójához vezet, és ez nem korlátozódik a hímivarszervekre, mivel a nőivarszervek is velük együtt fejlődnek. A hímivarszervek azonban feltűnőbbek, mivel gyakrabban kerülnek szem elé (a hímek szándékosan mutogatják is férfiasságukat). A pénisz felépítésbeli eltérései pedig olyan feltűnőek, hogy a biológusok gyakran ez alapján tesznek különbséget a másként megkülönbözhetetlen fajok között.

A pókok pénisz nélkül is elboldogulnak

A pókok különlegesek, mert jól elboldogulnak pénisz nélkül is. Helyette módosult tapogatólábukat, az ún. pedipalpust, használják a sperma nősténybe juttatására. A tapogatólábak nincsenek kapcsolatban az ivarmirigyekkel, ezért a pókoknak – fecskendőhöz hasonlóan – föl kell tölteniük azokat spermával, mielőtt fölkeresnék a nőstényt. A pókok párzása meglehetősen bizarr, részben azért, mert a nőstények sokkal nagyobbak, mint a hímek, másrészt a párzás csúcspontja után a nőstény gyakran fölfalja partnerét.

Egy törpepókcsoport különösen kitűnik „szexuális perverzitásával”. A Tidarren genuszba tartozó hímjei az utolsó előtti vedlés végén két hatalmas tapogatólábbal bújnak elő. Ezek olyan hatalmasak – tömegük egyenként kiteszi a hím testtömegének majdnem 10 százalékát –, hogy jelentősen nehezítik a hímek mozgását. Ez akadályozza az összes szerelmi lábmunkát, ami gyakran nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hím pók kiüsse a rivális hímeket a nyeregből és a nőstény kegyeibe férkőzzék.

A hím pók azért, hogy megbirkózzék a problémával, úgymond a saját kezébe veszi a dolgokat. Egyik tapogatólábát a pókselymébe csavarja, majd addig forog körbe, amíg a tapogatóláb le nem válik. Más fajoknál, például a laposférgeknél és a csigáknál a hímek leharapják egymás ivarszerveit, de ez a pók az egyetlen, amely önmaga szabadul meg a sajátjától.

Amputált párzószervvel

Az ok nyilvánvaló, és az előny igen jelentős. Margarita Ramos, Duncan Irschick és Terry Christenson, valamint munkatársaik a New Orleans-i Tulane Egyetemen kimutatták, hogy egy tapogatólábbal a hímek 50 százalékkal gyorsabbak és sokkal jobb az állóképességük, ami viszont azt jelenti, hogy az önmagukat amputálók nagyobb valószínűséggel párzanak és hagynak hátra utódokat.

A törpepók függeléke fölvet néhány érdekes evolúciós kérdést. Az egyik, hogy miért fejlődött ki, ha nincs haszna? Az emberi vakbél, a férfi mellbimbója és a törpepók felesleges tapogatólába esetében ugyanaz a válasz, mégpedig az, amit az evolúcióbiológusok „filogenetikai tehetetlenség”-nek hívnak. Ez azt jelenti, hogy ezek a jellemzők az evolúciós örökségünk részei, és nem tudunk szabadulni tőlük. Valamennyi pók két tapogatólábbal fejlődött ki, így a Tidarren genusz tagjai sem kivételek.

A másik kérdés: miért olyan nagyok a pók tapogatólábai? Az egyik elképzelés szerint az ivarok közötti hatalmas méretkülönbség (a hím tömege csupán 1 százaléka a nőstényének) annak köszönhető, hogy a hím egyre kisebb lett az evolúció folyamán. Mivel a nőstények mérete nem változott, megérte a hímeknek, hogy megtartsák a nőstényekhez illő méretű pedipalpusaikat. Ha csak az lenne a kérdés, mennyi spermára van szüksége a nősténynek a megtermékenyítéshez, hatékonyabb módszer lett volna mindkét pedipalpus megtartása, de fele akkora méretben.

A párzással a hím befejezi életét

A válasz kapcsolatban állhat azzal a ténnyel is, hogy a legtöbb hím póknak egyetlen esélye van a párzásra, mivel munkálkodás közben általában elfogyasztja őket a nőstény. Ily módon tehát a hímnek nem lett volna túl sok esélye arra, hogy kihúzza az első tappgatólábát a nőstény ivarszervéből és behelyezze a másikat.

A hím törpepókoknak is csak egy lehetőségük van, de nem azért, mert megeszik őket, hanem azért, mert – egyedülálló módon – békésen jobblétre szenderülnek, mihelyt megtermékenyítették a partnerüket.