Új főemlős fajt fedeztek fel?

Rejtélyes óriási emberszabású majmot észleltek Közép-Afrika egy távoli zugában. Máris megindultak a találgatások, hogy talán egy új főemlős fajt fedeztek fel, amire évtizedek óta nem volt példa.
A New Scientist írása szerint a rejtélyes lényt a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részén fekvő Bondo és Bili városok környékén látták az őserdőben.
A kevés szemtanú szerint, illetve egy videofelvétel és a csontleletek alapján az állatnak nagy, fekete arca van, körülbelül 2 méter magas, tömege pedig 85 és 100 kilogramm között lehet. Ezek alapján a gorillák közé lehetne sorolni, viszont a terület, ahol találkoztak vele, 500 kilométerre fekszik a nyugati és a keleti gorilla-alfajok ismert előfordulási területeitől.
Gorilla- és csimpánzvonások
Az állat koponyájának van olyan jellemzője, amely a gorillákéval, mások a csimpánzokéval mutat hasonlóságot – mondta a tudományos lapnak Colin Groves, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem szakértője.
Ami az életmódjukat illeti, a gorillák a földön készítenek fészket maguknak, a csimpánzok viszont a fákon. De eltérően a gorilláktól, amelyek nem szeretik a vizet, és minden éjjel új fészket építenek, a most felfedezett főemlősök mocsaras területen készítik el alvóhelyüket, és többször is használják ugyanazt a fészket. Az alvóhelyek környékén talált ürülék vizsgálata azt mutatja, hogy gyümölcsben gazdag táplálékon élnek, ami a csimpánzok jellemzője.
Shelly Williams amerikai főemlőskutató az állatot 2002-ben vette videóra a helybeliek segítségével, és egyszer rövid ideig találkozott egy négy fős csoportjukkal. Ezek alapján úgy gondolja, lehetséges, hogy az állat egy új főemlősfajnak – az ember eddig ismeretlen genetikai rokonának – bizonyul. További lehetőség, hogy az állat a gorilla és a csimpánz keveréke, vagy egy új csimpánz alfaj.
Évszázados legenda
A szokatlan főemlősről szóló anekdoták azokig a fényképekig mennek vissza, melyeket európai vadászok készítettek 1898-ban, amikor a terület Belga-Kongóhoz tartozott. A fonalat 1996-ban vette fel Karl Ammann, Kenyában élő svájci fotós.
A fotóst kíváncsivá tették a helybeliek történetei. Szerintük, az őserdőben hatalmas vad majmok élnek, melyek még az oroszlánt is meg tudják ölni. A gorilláktól eltérően, amelyek mindig támadnak, amikor valami fenyegetőt látnak, ezek az állatok megfordulnak, és csendesen eltűnnek a dzsungelben, ha valami ismeretlennel találkoznak – számolt be tapasztalatairól a fotós.