Halloween az állatkerti szurikátáknál

Vasárnap délután különös látványban lesz részük azoknak, akik ellátogatnak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A szurikátáknál ugyanis egy jellegzetes halloween-i tárgyat, egy „töklámpást” fognak elhelyezni a gondozók. A tök belsejében azonban nem mécses lángja lobog majd, hanem a szurikáták kedvenc csemegéjével lesz megtöltve.
A Mindenszentektől merőben különböző hangulatú angolszász ünnep, a Halloween néhány hagyománya újabban Magyarországon is egyre népszerűbb. Ilyen például a töklámpások készítése. Ezek a tökből faragott tárgyak rendszerint egy mécsest, vagy lámpást rejtenek, a halloween-i tök állatkerti változata azonban lisztkukaccal, esetleg gyászbogár-lárvával lesz megtöltve. Az ilyen módon előkészített tököt 31-én vasárnap délután a szurikáták fogják megkapni.
A négyujjú mangusztáknak is nevezett állatkák (akiket az Oroszlánkirály című rajzfilm szurikátáról mintázott „Timon” nevű figurája tett híressé) számára a Halloween nem sokat mond, a számukra ínycsiklandó, kukacokkal töltött töklámpás azonban nyilvánvalóan kedvükre lesz, és várhatóan remekül elszórakoznak majd vele. Ez annál is inkább fontos, hiszen az állatkertek világszerte egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy unatkozó állatok helyett tevékenykedő, aktív állatokat mutassanak be. Ennek pedig a legjobb módja az ún. környezetgazdagítás.
A szabad természetben az állatok egész napjukat a táplálék, az ivóvíz felkutatásával, esetleg párkereséssel töltik. Az állatkertekben viszont mindezt készen kapják, így sokszor rengeteg fölös szabadidejük marad, amivel nem tudnak mit kezdeni. Azért, hogy az unatkozó állatok elfoglalják magukat, az állatkertek világszerte igyekeznek olyan módon gazdagítani az állatok környezetét, hogy számukra elfoglaltságot biztosítsanak, és a jószágok természetes magatartásukat is gyakorolhassák.
A lisztkukaccal töltött halloween-i töklámpás a szurikátákat probléma elé állítja, hiszen nem egyszerű hozzáférni a tök belsejében elhelyezett csemegéhez. Meg kell tehát dolgozniuk a finomságért, és közben pontosan olyan módon cselekednek, ahogyan a szabad természetben is.
Forrás:Fővárosi Állat- és Növénykert