Gyula, Baldvin, Sába, Nara2021. április 12., hétfő
Természet

Megérkeztek az első vadlúdcsapatok a tatai Öreg-tóra

2004.11.10.Admin
National Geographic Magyarország

Idén is megérkeztek Tatára az eurázsiai tundra vidékérõl útnak induló vadludak elsõ csapatai. Számuk a tél felé közeledve folyamatosan növekszik, majd a tó leeresztésekor kialakuló zátonyok megjelenésével, illetve az elsõ igazi téli fagyok beálltával ugrásszerûen nõ.

Jelenleg is már több, mint 1000 példány- fõképp nagy lilik és vetési lúd- látható a tatai Öreg- tavon, de a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei szervezetének szakemberei szerint számuk idén is mgközelíti majd a 30 ezret.

Igen megkapó látvány az a színes forgatag, melyet a vadludak és a többi tavon pihenõ madárfaj – récék, sirályok, gémek – idéznek elõ. A legfantasztikusabb látvány a reggel, amikor a pihenõ madarak tízezrei egyszerre indulnak meg és húznak ki a tóról a környezõ táplálkozó területekre. Aki még nem látott ilyen egyszerre feldübörgõ madártömeget, az el sem tudja képzelni a hatást!

Amitõl e látványosság azonban Európa-szerte egyedülálló az az, hogy az Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenõhely- ráadásul nemzetközi természetvédelmi egyezményekkel védett pihenõhely-, amit egy város szinte teljesen körülvesz.

A vadludak tiszteletére rendezi meg idén november 26 és 28 között az MME Komárom-Esztergom megyei Csoportja immárom negyedik alkalommal a Tatai Vadlúd Sokadalom elnevezésû rendezvényét, ahol minden érdeklõdõ részese lehet ennek a csodás élménynek.

Hozzászólások

Ásítással hangolják össze a falkát az oroszlánok

Ásítással hangolják össze a falkát az oroszlánok

Valószínű, hogy már az ásítás szó olvasásakor elkezdünk ásítani mi magunk is, e különleges „ragály" számos állatfajt is érint, így az oroszlánokat is.

Őserdők és őslápok különleges világa hazánkban

Őserdők és őslápok különleges világa hazánkban

Létezik két különleges természetvédelmi terület, melyek emberi tevékenységtől mentesek, ezek az őserdők és lápok. Pillantsunk be ezek rejtélyes világába!

Hőtermelővé alakul télen a madarak vére

Hőtermelővé alakul télen a madarak vére

A madarak vörösvérsejtjeiben, az emlősökével ellentétben, vannak mitokondriumok.

Tavaszi kihajtás

Tavaszi kihajtás

A hajdúsági magatarti juhász minden évben lábon hajtja ki juhait a hajdúdorogi Vidi-földről a tiszacsegei pusztára.

Himalájai fényfácán-kakasokkal gazdagodott a debreceni állatkert

Himalájai fényfácán-kakasokkal gazdagodott a debreceni állatkert

A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás jövevények már el is foglalták a röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket