Az európai halászok miatt fogy Afrika vadállománya?

A kapcsolat létezését sokan feltételezték, sejtvén azt, hogy amikor az EU halászhajói a megengedett maximális kvótát kihasználva (esetleg azt meghaladva) halásznak Nyugat-Afrika partjainál, akkor a bennszülöttek saját maguk ellátására kénytelenek más fehérjeforrás után nézni. Ilyen időszakokban a tanulmány által vizsgált ghánaiak a szárazföld felé fordulnak, és halászat helyett vadászattal szerzik meg táplálékukat.

„Szinte minden vadon élő állatfaj megsínyli a bennszülöttek táplálkozási szokásainak kényszerű megváltozását” – írja Justin Brashares, a Kalifornia Egyetem professzora. Az oroszlánokra, hiénákra, leopárdokra, antilopokra, különleges majomfajokra, néha pedig még elefántokra is vadászó helyiek persze nem a vadhúsok különleges íze miatt keresik a vadállatokat, hanem azért, mert a ghánai piacokon évszázadokon keresztül megszokott haláru mára szinte hiánycikké vált a nyugat-afrikai országban.

Az Európai Unió lehalássza a halállományt

Brashares elméletét megdöbbentő adatokkal támasztja alá. 1970 és 1998 között a Ghánában élő 41 nagy főemlősfaj állománya mintegy 76 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan, az EU halászhajói által kifogott halmennyiség 2001-ben hússzor nagyobb volt, mint 1950-ben. Az unió 1981-ben még csak 6 millió dollárral támogatta az európai halászhajók Európán kívüli tevékenységét, 2001-ben a támogatás már meghaladta a 350 millió dollárt.

A támogatások emelkedésével a Földközi-tenger és a skandináv térség mellett fokozódott a halászati tevékenység azokban a régiókban is, ahol az EU halászati jogokat vásárolt. Guinea partjainál például megháromszorozódott 1994 és 1998 között a francia és spanyol halászhajók száma. Az elsősorban a kiváló tonhal miatt érkező hajók évente 33 ezer tonnával növelik a kihalászott hal mennyiségét. Ghánában 24 százalékos növekedést figyeltek meg az említett időszakban a kifogott halmennyiség tekintetében.

Zsarolás vagy tárgyalás?

Afrika államai kétségkívül sokat szenvednek a szegénységtől. Emiatt a kormányok gyakran mennek bele olyan alkukba, amelyek rövid távon ugyan hasznot hoznak, hosszútávon azonban hátrányára válnak az országnak. Az erősebb pozícióban lévő tárgyalófél ráadásul – sok megfigyelő szerint – gyakran nyomást is gyakorol Nyugat-Afrika országaira. Ugyanakkor az unió tisztviselői tagadják , hogy a segélyek és kölcsönök megvonásával zsarolnák Szenegált, Guineát, Libériát vagy Ghánát.

1996-ban az EU összesen 229 millió dollárt fizetett ki a nyugat–afrikai kormányoknak a halászati jogokért. Az összeg nagynak tűnhet első ránézésre, csakhogy ezt nem egy ország, hanem Nyugat-Afrika partmenti országai együttesen kapták. Másrészt ha figyelembe vesszük, hogy mekkora haszna származik – részben szintén az EU-támogatások révén – az európai halászoknak az afrikai halászatból, akkor ez az összeg máris inkább csekélynek látszik.

Van megoldás?

Közvetlen és gyors változást csakis az EU halászati politikájának megváltoztatása hozhat. A távoli vizeken folytatott halászat támogatásának megvonása révén kissé visszabillenthető a természetes biodiverzitás egyensúlya, ám tudósok arra figyelmeztetnek: ez csak tűzoltómegoldás.

A partmenti országok ugyan valamivel jobb helyzetben vannak, mint az Afrika belsejében lévők, ám a mezőgazdasági kultúra fejletlensége itt is igen komoly gondokat okoz. Ahhoz, hogy se a halállomány, se pedig a vadállomány mennyisége ne csökkenjen jelentős mértékben, Nyugat-Afrika országainak a mezőgazdaságukat kell fejleszteniük.

Csakhogy a letelepedett életformát követelő belterjes állattenyésztési kultúra elterjesztéséhez hihetetlen fejlesztéseket kellene véghezvinni, amihez a szegény országoknak semmilyen forrásuk nincsen. Pénz hiányában viszont csakis ahhoz tudnak fordulni, ami rendekezésükre áll: saját vadállományukhoz.

„Azzal tisztában kell lennünk, hogy nincs hatékony megoldás a Föld biodiverzitásának fenntartására és ezzel egyidejűleg a világ szegénységének csökkentésére. A kettő nem egyeztethető össze” – nyilatkozta a BBC angol nyelvű honlapjának William Adams, a cambridge-i egyetem professzora.