Télálló papagájok költöztek a fővárosi állatkertbe

A természettudósok Nestor notabilis, azaz „említésre érdemes doyen” néven ismerik, de a világ legtöbb nyelvében a maori eredetű „kea” szó használatos az állat megnevezésére. Mivel hazai állatkertben eddig nem mutatták be, a nagyközönség korábban inkább csak természetfilmekből ismerhette. Most azonban a Fővárosi Állat- és Növénykert Madárházának szomszédságában is megtekinthető ez a ritka állatfaj.

A keáknak otthont adó műemlék röpdében jelenleg egy pár látható, név szerint Totyi és Galiba. Galiba, a tojó a Schönbrunni Állatkert tenyészetéből származik, Totyi, a hím pedig Stuttgartból érkezett Budapestre. A két állat láthatóan remekül megfér egymással, mivel azonban a kea kifejezetten társas faj, az Állatkert a közeljövőben további egyedekkel kívánja a párost csapattá bővíteni.

A csaknem egy kilogrammosra megnövő madár őshazája Új-Zéland déli szigete, az ottani alhavasi cserjések, erdős völgyek lakója 600 és 2000 méter közötti tengerszint feletti magasságban. Ennek megfelelően a hideget is jól viseli, és a magyarországi éghajlaton a téli időszakban is a kinti röpdében maradhat.

Tápláléka igen változatos: leveleket, rügyeket, hajtásokat, virágokat és magvakat éppúgy elfogyaszt, mint különféle rovarokat, vagy pókokat. Különösen kedveli a bogyókat, és alkalmanként dögöt is eszik. Egyébként úgyszólván állandóan táplálék után kutat, rendkívül kíváncsi, és mindent igyekszik megvizsgálni, elcsenni, ami valamelyest ehetőnek tűnik. Emiatt tréfásan Új-Zéland szarkájaként is szokták emlegetni. Állatkerti körülmények között mindez úgy nyilvánul meg, hogy a keák rendkívüli műszaki érdeklődésükkel hívják fel magukra a figyelmet: mindent alaposan megvizsgálnak és szétszerelnek.

Állománya a szabad természetben sajnos csökkenőben van. Ezt részben az illegális vadászat, és bizonyos mértékben a környezetszennyezés okozza, leginkább azonban az Új-Zélandra az ember által betelepített, ott nem őshonos emlősök veszélyeztetik a keák fennmaradását. Ha a kihalás veszélye ma még nem is fenyegeti közvetlenül, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) természetvédelmi szempontból „sebezhetőnek” minősíti a fajt, és ezért a kea a veszélyeztetett állatfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó ún. Washingtoni Egyezmény II. függelékében is szerepel. Állatkertekben világszerte 134 egyed él ebből a fajból, Európában pedig egységes törzskönyvet is vezetnek az állatkerti keákról.

Báránygyilkos papagáj? A keáknak már-már a horror műfaját idéző hírük volt egykoron. Mivel az új-zélandi juhtenyésztők gyakran találtak keáknak tulajdonított sebet a bárányokon, a keák gyomrában pedig nem egy esetben találtak báránymaradványokat, ezért ezeket a madarakat afféle vérengző bárányvadászként állították be. Innen már csak egy lépés volt a karmaik közt báránnyal repülő madarak koholt rémképe, aminek hatására egy évszázada a keákat még dúvadként irtották. A kutatások azóta bebizonyították, hogy a keáknak tulajdonított báránypusztulásoknak rendszerint más oka volt. Például az, hogy az alhavasi réteken a bárányok néha lemaradnak a nyájtól, eltévednek, majd egyszerűen éhen pusztulnak. A bárányok tetemeit azonban gyakran a keák fogyasztják el, sőt a legyengült állatokat még élő állapotban is megtámadhatják.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert >>