Vendel, Irén, Kleopátra2021. október 20., szerda
Természet

Vizsgálják a hazai vizek minőségét

2004.11.25.Admin
National Geographic Magyarország

Az elkövetkező hónapokban mintegy ezer különböző helyszínen indulnak vizsgálatok a hazai vizek minőségének pontosabb megismerésére - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szerdán.

A tárca közleménye szerint a felméréseket az Európai Unió Víz Keretirányelve tette szükségessé. Eszerint a tagországoknak 2015-ig el kell érniük a felszíni és a felszín alatti vizeknél a természeteshez közeli állapot helyreállítását.

Magyarország PHARE támogatásból és a német környezetvédelmi tárca segítségével az elmúlt két évben programot indított a vízminőségi monitoring rendszerek fejlesztésére. A projekt október végén lezárult, ám ezzel egy időben két önálló adatgyűjtési program indult el a hazai vízminőségi állapot pontosabb megismerésére. A felmérések várhatóan 2005. októberében fejeződnek be.

“A felszíni vizek ökológiai állapot felmérése” című projekt keretében a szakemberek mintegy 400 mintavételi helyről szereznek biológiai adatokat a hazai vizekre vonatkozóan. Az 1 millió eurós – mintegy 240 millió forintos – program végrehajtására kiírt pályázatot a holland ARCADIS cég által vezetett holland-dán-brit konzorcium nyerte el, de magyar szakértők is részt vesznek a tudományos munkában.

“A felszín alatti vizek kémiai állapotértékelése” című projekt pályázatának nyertese a Finn Geológiai Szolgálat vezette konzorcium, melynek hat tagja közül három – a Magyar Állami Földtani Intézet, a Smaragd-GHS Kft. és az Elgoscar-2000 Kft. – magyar tulajdonú társaság.

Az 1, 75 millió euró – 420 millió forint – értékű munka keretében több száz forrás és talajvízkút vizsgálatát, továbbá több mint 400 új, a talajvizek minőségét ellenőrző kút létesítését végzik el, főként mezőgazdasági területeken és belterületeken. A kémiai mérések ki fognak terjedni az eddig csak ritkán vizsgált mikroszennyezőkre is.

A felméréseket követően a gazdasági elemzések figyelembevételével meg kell tervezni a természeteshez közeli állapot eléréséhez szükséges szennyezés-csökkentési programokat. További feladat lesz az intézkedések hatékonyságának folyamatos ellenőrizése.

A Víz Keretirányelv által megszabott teendők valamennyi elemét vízgyűjtő-gazdálkodási tervben kell összefoglalni, melyet először 2009-ben kell elkészíteni. A részfeladatok eredményeiről minden tagállamnak rendszeresen jelentést kell küldenie az Európai Bizottságnak.

Hozzászólások

Magyar fotós képei is bekerültek a WildArt természetfotói közé

Magyar fotós képei is bekerültek a WildArt természetfotói közé

Litauszki Tibor lepkékről készített felvételeket saját, illetve nagyszülei kertjében.

A Pantanal halászó jaguárjai

A Pantanal halászó jaguárjai

Egy nemzetközi kutatócsoport több évi célzott munkával tárta fel e ragadozók különleges csoportjának életét.

Már szavazhatunk a 2022-es Év rovara verseny jelöltjeire

Már szavazhatunk a 2022-es Év rovara verseny jelöltjeire

A Magyar Rovartani Társaság közzé tette a három jelölt nevét, a szavazás 2021. december 6-ig tart.

Ritka vízi növény hazánkban

Ritka vízi növény hazánkban

Általában február végén kezdem el tervezni az adott esztendő növényes túrát.  Általában február végén kezdi el az ember

Növények visszatelepítése a dunai környezeti katasztrófa után

Növények visszatelepítése a dunai környezeti katasztrófa után

Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen - tette közzé az MTI

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket