Újratárgyalják a kereskedelmi bálnavadászat lehetőségét

November 29. és december 3. között tartja a Nemzetközi Bálnatanács (IWC) következő ülését Svédországban, amelyen a hírhedt módosított menedzsment tervezet (RMS) kidolgozásáról lesz szó.
Az RMS dokumentum attól vált hírhedtté, hogy újraélesztené a kereskedelmi bálnavadászat lehetőségét, a tilalom helyett a vadászati kvótákat és a befogás módját szabályozva. A Bálnatanács elnöke az évközi tárgyalássorozattal kívánja biztosítani azt, hogy az RMS dokumentum szavazásra készen álljon a 2005-ös közgyűlésre.
A bálnavadászati moratóriumot 1986-ban vezették be, a vészesen fogyatkozó cetek megmentése érdekébe. A drámai statisztikák ellenére számos, a bálnavadászatban érdekelt ország – elsősorban Japán, Izland és Norvégia – feloldaná a tiltó szabályozást. Norvégia egyébként már 1993-ban nyíltan szembefordult a Nemzetközi Bálnatanács határozatával. Japán és Izland is vadászik bálnákra, de hivatalosan csak tudományos céllal teszi mindezt.
Magyarország 2004-ben lett tagja a tanácsnak, s a bálnák védelmében szavazott. Minden tagországnak, így Magyarországnak is lehetősége van véleményezni az RMS dokumentumot, majd a közgyűlésen szavazni arról.
A nemzetközi Whalewatch (Bálnales) Koalíció – mely több mint 140 szervezeti tagot számlál – aggodalmát fejezte ki a születő RMS dokumentum és a vadászati tilalom feloldásának veszélye miatt: “Bármilyen alku a bálnavadászattal kapcsolatosan nem más, mint nemzetközi hozzájárulás a korlátlan és kegyetlen mészárlás folytatásához. Az RMS dokumentum kaput nyit a kereskedelmi vadászat visszatéréséhez, és ezáltal bálnák ezreinek értelmetlen lemészárlásához”.