15 év múlva nem lesz hal az Északi-tengerben?

A héten nyilvánosságra hozott jelentés szerint nemcsak az a probléma, hogy az Európai Unió által támogatott halászat mára olyan méreteket ölt, mely fenntarthatósága minimum kétséges, hanem az is, hogy a halállomány csökkenésével egyre mélyebb rétegekbe hatolnak a halászok. A Sir Tom Blundell vezette bizottság arra hívja fel a figyelmet, hogy a tenger felszínéhez közeli halkészletek fokozatos kimerülésével a halászhajók hálói és láncai ma már egyre inkább a tengerfenék élővilágát veszélyeztetik.

Nemzeti Park az Északi-tengeren?

Az Északi-tenger mélyén, a zord sötétségben a legutóbbi kutatások olyan egyedi és csodálatos koralltelepeket fedeztek fel, amelyek háromszor nagyobbak mint az ember átlagos testmagassága, egészen különleges jellegük pedig eddig ismeretlen korallfajra utal. Az akusztikus módszerekkel végzett vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy nehezen magyarázható sérülések jelentek meg a csodálatos telepeken. A bizottság jelentésében azt állítja, hogy a sérülések egyértelműen arra utalnak: a tenger fenéken brutális módszerekkel végzett halászat teszi tönkre a korallzátonyokat.

„Ha a halászat ilyen ütemben folytatódik, akkor a gazdag élővilág helyett nemsokára csak lapos és jellegtelen vizisivatagot, valamint sarat találhatunk” – figyelmeztet Blundell. A 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálatok eredményeit szem előtt tartva arra kéri a brit kormányt és parlamentet, hogy a sziget körüli vizek legalább 30 százalékát nyilvánítsák nemzeti parkká és tiltsák be ezeken a brit felségterülethez tartozó vizeken a halászatot.

Láthatatlan károk

Blundell szerint, aki Tony Blair és brit parlament környezetvédelmi tanácsadója is egyben, a legnagyobb probléma abból adódott, hogy a tengerfenék sötétségében mindeneddig nem volt észlelhető a halászat okozta kár. Az akár 10 tonnát is elérő hatalmas láncok, melyek a halászhálókat fogják közre, a tenger fenekén helyreállíthatatlan sérüléseket okoznak az „örök sötétség birodalmában”.

Mivel nem voltak láthatóak a következmények, az angol kormány könnyedén osztogatta a halászati engedélyeket. Ma már a brit vizek kilencven százalékán végeznek legalább évente egyszer tengerfenéki halászatot, de vannak olyan helyek, ahol évente hatszor húzzák végig a hatalmas láncokat a tenger fenekén.

Blundell szerint mindenképpen valamilyen egyensúlyt kellene találni az élelmiszeripari érdekek és az élővilág gazdagságának megőrzése között. Környezetvédők szerint ugyanis a halászat mostani mértéke teljességgel fenntarthatatlan.

Akár 15 éven belül eltűnhetnek a halak az Északi-tengerből

Az egyik legjellemzőbb példa a pusztulásra a tőkehal. Mivel a brit konyha egyik jellegzetességét ez a halfaj adja, így sajnos elég kevés az esély arra, hogy az aggasztó trend megfordulna. A kifejlett egyedek akár 40 évet is megélhetnének, a WWF brit szervezete szerint viszont a tőkehalak alig fél százaléka éli meg az ötéves kort, 90 százalékuk pedig még a kétéves kort sem. A természtes szaporulat igy aztán oly módon lecsökkent, hogy nemsokára a tőkehal teljes eltűnésével lehet számolni.

Ezeket a rémisztő adatokat erősíti meg egy nemzetközi kutatócsoport nemrég készült kimutatása is. Az International Council for the Exploration of the Sea tudományos kutatói az Északi-tengeren végzett vizsgálatokat követően azt állítják, hogy a halállomány természetes szaporulatának fenntartásához legalább 150 ezer tonna halnak kellene az Északi-tengerben lennie. Ma azonban legfeljebb 46 ezer tonna található itt, amely a halászat ilyen intenzitása mellett egyes számítások szerint akár 15 éven belül teljesen eltűnhet.

A mesterséges haltelepek sem jelentenek megoldást

Környezetvédők szerint ugyanakkor a mesterséges haltelepek sem oldják meg a problémát. Kétségkívül igaz, hogy például a lazac azért válhatott mára luxuscikkből mindennapi fogyasztási árucikké, mert kifejezetten az élelmiszeripar igényeit kiszolgálni hivatott hatalmas haltelepeken tenyésztik.

Csakhogy ezekből a tavakból – kétségkívül jó szándéktól vezérelve – igen sok lazacot eresztenek vissza a tengerbe is, éppen azért, hogy valahogyan pótolják a megcsappant természetes halállományt. A WWF aktivistái szerint azonban a haltelepekről érkező halak igen gyakran olyan fertőzéseket hordoznak, amelyek végzetesek a természetes körülmények között élő társaikra. Így aztán az eredetileg jó szándékú tett révén csak mégnagyobb pusztulást idézhet elő a lazacok között, ha a fertőzést elkapják a nyílt vizeken élő halak.